LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Fent is, lent is

Az összetett harmadik helyet sikerült megcsípnie a horvát Daniel Saskin-Damir Bruner párosnak Szalay Balázs Opel Antara RR versenyautójával, a hétvégén megrendezett Internext Rally cseh tereprali futamon.

A pénteki rövidke prológ után szombaton kilenc szelektív szakasszal folytatódott, egyben véget is ért a verseny Vsetinben és környékén. A szakaszokat hármasával tartották meg, az elsõ hármat a Trnava melletti településrõl indították, majd Horny Lidec mellett köröztek hat alkalommal, ahová ideiglenesen a versenyiroda és a szervizpark is áttelepült. Egyik szakasz sem érte el a 10 km-es távot, ráadásul percenként rajtoltatták az autókat, így gyorsan és látványosan pörgött a verseny, az egyetlen kijelölt nézõi ponton tolongtak a szurkolók.

Szalayék nem vettek részt a versenyen, mert a múlt hétvégi lengyel Baja versenyen szerzett gyõzelmükkel megerõsítették pozíciójukat a Közép-Európa Zóna Kupa elsõ helyén, amellyel megszerezték az idei Zóna bajnoki címet. A vsetini versenyre átengedték autójukat a horvát ralibajnok Daniel Saskinnak, egyre magasabbra tornászva magát a tabellán. aki a kiváló harmadik helyen végzett. Saskin rövidnek tartotta a szakaszokat, de így is sikerült annyira megszoknia az autót, hogy az utolsó szakaszt gyõzelemmel fejezte be.

Sikeresen fejezte be a versenyt az összetett 11. helyen a 9-es rajtszámmal versenyzõ Morvai Zoltán-Erõs Gábor kettõs is a csapat fehér színû Opel Antarájával. „Tegnap estünk egy nagyot, de ma elég jól tudtunk autózni. Sajnos a nap közepén elektromos problémáink akadtak, ami miatt idõt veszítettünk, de a szervizben sikerült elhárítani a hibát és utána élvezetesen tudtunk haladni.” – nyilatkozta a pilóta.

Nem kegyelmezett a Fortuna a Somfai Mátyás-Somfai Imre duónak. A hatodik szakaszon eltört az Antara elsõ diffije, kiszakadt a kardán, majd elfolyt a motorolaj és bent rekedtek a pályán és számukra ott véget ért a verseny. „Sajnáljuk nagyon, hogy így tudtunk elbúcsúzni az idei utolsó versenyünkön, pedig nagyon jól ment az autó. – számolt be napjukról Somfai Matyi. – Tegnap még gyengélkedett a motor, de este állítottak rajta a srácok és ma mentünk, mint a golyó. A szakaszokat egy picit rövidnek éreztem, de ennek ellenére tetszett a verseny, nagyon jók voltak a pályák.” 

Végeredmény:
1. Zapletal, 2. Garamvölgyi, 3. Saskin, … , 11. Morvai

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13