LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Folyamatosan gyorsultak
„Egyszer Lacinak szólítottam a szakaszon…” – vallotta be Szalay Balázs, amikor arról kérdezték, mennyire nehéz megszokni, hogy állandó navigátora, Bunkoczi László gerincsérülése után a rehabilitációját tölti, s most megint új mitfahrer diktálja neki az itinert – jelesül Vörös Ferenc, aki korábban a versenykamionban navigált Darázsi Zsoltnak. 

Komolyra fordítva a szót: az Opel Dakar Team pilótája elárulta, néhányszor utólag érezte, hogy indokolatlanul hosszúra hagyta a fékutat a gyulai országos bajnoki futam, a Várfürdõ-kupa szombati napján, de nem bánta, mert ezúttal sem szeretett volna túl nagy kockázatot vállalni. És az, hogy amennyire lehet, megszokják egymást Vörössel. 


„Kemény, poros, gyors szakaszokon autóztunk ezen a napon, és abból a szempontból elégedettek lehetünk, hogy folyamatosan gyorsultunk – értékelt Szalay, aki az ötödik helyrõl várja a viadal záró napját. – Más kérdés, hogy a többiek ezúttal gyorsabbak voltak nálunk. Két apró gondtól eltekintve – mindkét körben lefulladt a motor egy-egy túlcsúszásnál – nagyon élveztük a napot, és a végére a ritmust is felvettük. Vörös Fecán semmi sem múlt, de a bizalom nem alakul ki egyik óráról a másikra, sokszor még el kell hinnem, hogy amit mond, az tényleg úgy van.”
A gyulai viadal szombati napja után egyébként a mezõny legtöbb versenyzõje a hõségre panaszkodott, Szalay azonban a sivatagban edzõdött az elmúlt két hónapban (részt vett az abu-dzabi és az egyiptomi világkupa-futamon), úgyhogy neki és az Opel Mokkának meg sem kottyant a 35 Celsius-fok. 

„Kezdek belerázódni a navigálásba, de továbbra is igaz, hogy nagyon gyorsan jönnek a jelek – mondta Vörös Ferenc, aki gyulai lévén hazai pályán versenyez. – A hazai pálya sajnos a terepraliban abszolút nem jelent elõnyt, mert navigálás közben csak ritkán van idõm felnézni, és akkor egyáltalán nem tudom beazonosítani, hogy hol járunk. Egyébként nagyon élvezem az egészet…”

A csapat másik versenyzõpárosa, az Apáthy Zoltán, Erõs Gábor kettõs a szombati elsõ szakaszon kiesett a versenybõl: egy dobálós szakaszon az autó lecsúszott az útról, és mivel az út mellett mély árok volt, belefordult. Az orra leakadt valamiben, és attól kezdve elkerülhetetlen volt a bukfenc. 
A folytatás lehetetlenné vált, a versenyzõk azonban szerencsére sérülés nélkül megúszták a bukást. 

4. VÁRFÜRDÕ-KUPA, AZ OB 3. FUTAMA, GYULA
Abszolút sorrend 5 szelektív szakasz után: 1. Fazekas Károly, Szenáki László (Fazekas Motorsport, BMW X6) 2:00:23, 2. Fekete, Tóth Gy. (Cargo Racing, Toyota Hilux) 58 másodperc hátrány, 3. Korda, Csató (Eurosol Racing, Mitsubishi) 1:16 p h., …5. Szalay, Vörös (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 6:12 p h. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13