LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Gyors pálya, jó nap

A Szalay Balázs-Bunkoczi László-Opel Antara trió a 29. helyen zárta a rendkívül gyors, Nema-Nema körszakaszt, amely egyben az idei Dakar rally utolsó mauritániai szelektívje is volt. (Szerdán még teljesít egy összekötõ szakaszt a mezõny Ajun el-Atruszig, de a versenybe beszámító mért szakaszt nem írtak ki erre a napra.)

Szóval a Nema-Nema körön Szalay Balázsék eléggé hátul rajtoltak, ezért aztán az elsõ ellenõrzõ pontig másból sem állt az életük, mint hogy autóztak a porban és elõzgették a többieket.

Nem sokkal késõbb a korlátozott látási viszonyok között (konkrétan semmit sem lehetett látni) az Opel Antara ráfutott egy tuskóra, és a pilóta nagyon megijedt, hogy a tuskó komoly károkat okozott az autóban.
„Csak a BF Goodrich gumik kitûnõ minõségének köszönhetõ, hogy megúsztuk nagyobb gondok nélkül. Jó keményre fújtuk a gumikat, így nem esett baja az autónak – mondta Szalay. – Természetesen a tuskóval történt találkozás után még legalább ötven kilométert óvatosan mentünk, majd amikor úgy éreztem, hogy az Opel bírja a kiképzést, megint lendületes tempóra váltottunk.”
Persze az ellenfelek nem fogytak el, körülbelül kilométerenként értek utol motorosokat, akiket nagyon nehéz volt megelõzni, mivel mindössze egy nyom volt, amelybõl a kétkerekûekkel nehéz volt kijönni. Szalaynak sokszor elsõ fokozatig vissza kellett kapcsolnia, hogy ne üsse el a motorosokat, ez pedig rengeteg idõveszteséget jelentett. A fentiek tudatában a 29. hely nem rossz…
Az összetettben a 39. helyen áll a Szalay-Bunkoczi páros, akik már nagyon várják a szavannás mali és szenegáli szakaszokat.

A MOL által támogatott motorosok közül Jaroslav Katrinak a 15. pozícióban zárta a szakaszt, az összetettben pedig a 11. A pilóta elmondta: attól volt bonyolult ez a szakasz, hogy rendkívül gyors volt az átlagtempó, amit végig tartani kellett a puha homokban. És két olyan hosszú és nehéz nap után, mint ami mögötte van, ez bizony egy kicsit fárasztó volt. Ráadásul a rengeteg por veszélyessé is tette a manõverezést.

Kátai Péternek biztosan nem ez lesz a kedvenc napja a Dakaron. A KTM-pilóta elmondta, az itinerében azt látta, hogy lesz egy benzinkút útközben, úgyhogy reggel a táborban nem is tankolt túl sokat. A rajt felé menet viszont azt látta, hogy a benzinkútnak csak a váza van meg, úgyhogy vissza kellett fordulnia a táborba tankolni. Fél órával késõbb rajtolt a megadott idejénél, ami meg is pecsételte a napi eredményét: meg kellett elégednie a 36. helyezéssel.

A romániai Emanuel Gyenesnek nem voltak üzemanyag gondjai, sõt, még több is volt neki a kelleténél, úgyhogy a cél elõtt 40 kilométerrel, körülbelül hét litert adott a pálya szélén veszteglõ amerikai autósnak, Robby Gordonnak. Felborították a motort, amelynek a hátsó tankja tele volt (de Gyenes tudta, hogy az elsõben lévõ üzemanyag is elég neki a célba érkezéshez), így Gordon abszolút jól járt a romániai fiatalemberrel. Gyenes egyébként simán teljesítette a szakaszt: egyszer a porban nem látott meg egy sziklát és elesett, de ez volt minden.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13