LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Gyors, trükkös…

Nagy átlagsebességű, az autókat sem kímélő szakasszal folytatódott a 2021-es Dakar, amelyet eddig inkább a technikás pályák jellemeztek. Az élmezőny majdnem elérte a 130 km/órás átlagsebességet (!), és bár az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László autójában a szakasz elején eltört a jobb első rugó, még így is majdnem meglett a 100 km/órás átlag. Ez a sivatagban, a dűnéken, de még a köveken sem számít alacsonynak. A magyar páros a 49. helyen ért célba ezen a napon.

„Ma egy 337 kilométeres pályát jelöltek ki számunkra a rendezők, mégis nagyon hosszúra nyúlt a nap, mert nagyon sok volt az összekötő szakasz: csak este értünk a táborba – mondta Szalay Balázs. – A szakasz gyors volt, és mi még gyorsabbak is lehettünk volna rajta, ha rögtön az elején nem törik el az jobb első gátlóban a rugó, attól kezdve ugyanis megszűnt a rugózás azon az oldalon, és folyamatosan figyelnem kellett, hogy ne üssön le az eleje. A pálya nagy része gyors volt, homokos, néhol sziklás, de volt benne egy körülbelül húsz kilométeres dűnesor is, amit nagyon élveztünk. Alapvetően jó kis Dakar-nap volt.”

Az Opel Grandland X navigátora, Bunkoczi László is a nagy átlagsebességet emelte ki, amely miatt tavaly érte némi kritika a szervezőket, akik igyekeztek is változtatni – eddig a napig sikerrel egyébként.

„Nagyon nagy volt ma az átlagsebesség, az utóbbi napokon nem volt erre példa. Még a végéről indulva is tudtunk majd százas átlagot jönni, ami nem egészséges, szerintem, de a lényeg, hogy itt vagyunk. A hírek szerint a holnapi nap az egyik legnehezebb az idei Dakaron, úgyhogy remélem, a fiúk megszögelik az autót, és holnap még világosban célba tudunk érni.”

A mezőny csütörtökön Rijádból indulva egy 456 (!) kilométeres mért szakaszt teljesít Al Qaisumahba menet.

43. DAKAR RALI

4. szakasz, Vadi ad-Davaszir–Rijád (össztáv: 856 km, ebből a szelektív szakasz hossza: 337 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 2:35:59, 2. Peterhansel, Boulanger (francia, Mini John Cooper Buggy) 11 másodperc hátrány, 3. Lategan, Cummings (dél-afrikai, Toyota Hilux) 1:30 p h., …49. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 49:32 p h. Motorosok: 1. Joan Barreda (spanyol, Honda) 2:46:50, 2. Branch (botswanai, Yamaha) 5:57 p h., 3. Sanders (ausztrál, KTM) 6:09 p h., …33. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 30:56 p h., …76. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 1:44:35 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilgiz Ahmecianov (orosz, Kamaz) 2:58:47, 2. Karginov, Mokejev, Leonov (orosz, Kamaz) 10 mp h., 3. Visneuszki, Novikau, Szacsuk (fehérorosz, MAZ) 14 mp h., …13. Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (magyar, Scania) 24:35 p h.

Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 13:15:12, 2. Al-Attijah 4:58 p h., 3. Sainz, Cruz (spanyol, Mini John Cooper Buggy) 36:19 p h., …58. Szalay 24:13:55 ó h. Motorosok: 1. Xavier de Soultrait (francia, Husqvarna) 15:00:25, 2. Barreda 15 mp h., 3. Benvaides (argentin, Honda) 3:24 p h., …35. Gyenes 2:19:11 ó h., …78. Saghmeister 9:42:21 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 14:45:58, 2. Macik, Tomasek, Svanda (cseh, Iveco) 26:22 p h., 3. Sibalov, Nikitin, Tatarinov (orosz, Kamaz) 26:57 p h., …13. Fazekas 4:49:39

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13