LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Gyötrelmes nap

Nagyon nehéz nap volt, eddig talán a legnehezebb. Legalábbis a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs számára mindenképpen. De a Silk Way rali mezõnyének többi tagja is meglehetõsen fáradtan érkezett meg az ürümcsi táborba szombat este. 

Ahhoz képest, hogy egyelõre nem is a Góbi sivatag „szabja a feladatokat”, már ezen a napon is hatalmas dûnéket kellett megmászniuk a versenyzõknek a 250.37 kilométeres mért szakasz során. Nem is ment gyorsan.

„Nagyon nehéz nap volt, nekem mindenképp a legnehezebb – mondta Szalay Balázs, aki a 14. helyen ért célba a szakaszon, az összetettben pedig a 12. pozícióból várja a folytatást. – Négy napja küzdök gyomorproblémákkal, amelyek ma már a szakaszon is gondot okoztak, kétszer meg is kellett állni, mert olyan rosszul éreztem magam. Nyilván ebben benne van az is, hogy napok óta nem eszem reggelit és ebédet, és hiába vagyok viszonylag jól reggel, száz kilométer után elmegy az összes energiám. Kaptam most egy újfajta gyógyszert, remélem, ez hat majd, és persze az is jól jön, hogy most következik a szünnap. Egyébként a körülményektõl eltekintve sem volt könnyû a szakasz: fel-le bukdácsoltunk egész nap, hatalmas dûnéket kellett megmászni, és rettenetesen meredek lejtõkön  lejönni. Ha jól vagyok, ezt nagyon élveztem volna.”

S hogy mit tett hozzá mindehhez Bunkoczi László? Azt, hogy negyven kilométerrel a cél elõtt még egy defekt is nehezítette a dolgukat: „Elõször azt hittük, hogy a féltengely tört el, mert olyan hangja volt, de nem tudtunk félreállni, hogy megnézzük, végül kiderült, hogy defektet kaptunk, úgyhogy kicseréltük a lyukas kereket, és mentünk tovább.”
A másik magyar egység, a kamionos kategóriában versenyzõ Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) trió is meglepõdött a dûnék láttán: „Soha életemben nem mentem még ilyen magas dûnéken, volt, amelyiknek háromszor kellett nekifutni, hogy feljussunk a tetejére” – mondta Kovács, aki a szakaszon a 12. helyen végzett, az összetettben pedig 9.

SILK WAY RALI
8. szakasz, Karamaj–Ürümcsi (össztáv: 436.34, ebbõl szelektív szakasz: 250.37 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 Maxi) 2:48:19, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008) 5:06 p h., 3. Menzies, Mortensen (amerikai, Mini) 13:57 p h., …14. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:12:20 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilnur Musztafin (orosz, Kamaz) 3:13:51, 2. Margyejev, Beljajev, Szvisztunov (orosz, Kamaz) 1:52 p h., 3. Kolomy, Stross, Ernst (cseh, Tatra) 4:59 p h., …12. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:37:00 ó h.
Az összetettben. Autósok: 1. Sébastien Loeb 21:10:16, 2. Despres 1:08:41 ó h., 3. Menzies 1:42:32 ó h., …12. Szalay Balázs 4:44:42 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 23:29:34, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orsoz, Kamaz) 9:54 p h., 3. Kolomy 20:26 p h., …9. Kovács Miklós 7:01:40 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába! A magyar páros, amely számtalanszor bizonyított a világ különböző sivatagjaiban, ezúttal az Africa Race-en áll rajthoz, méghozzá a raid kategóriában. A mezőny december 28-án rajtol Monacóban, és a klasszikus Dakar-útvonalat követve Marokkót és Mauritániát átszelve január 12-én érkezik meg Szenegál fővárosába, vagyis Dakarba. A raid kategória […]
Olvasd tovább
2024-12-20
Új helyszínen a regisztráció!
A szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a 16. Africa Eco Race regisztrációja új helyszínre költözik. Nem is akárhova Bordighera, Vallecrosia és Camporosso városába. 2024. december 27-től 28-ig Liguria először fogadja a rally-raid kategória előkészítő folyamatait. Bordighera, egy bájos város a liguriai parton, amely világszerte ismert és szeretett csodálatos történelmi központja miatt, Vallecrosia a gyönyörű […]
Olvasd tovább
2024-08-08
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20