A déli órákban véget ért az idei év elsõ magyar tereprali futama, a Bomba Energy Drink Kupa. A dobogó legfelsõ fokára Szalay Balázs és Bunkoczi László állhat fel, akik a szombati elsõ szakaszon kaparintották meg a vezetõ helyet és utána már nem is engedték át másnak.
Két rövid (12,14 km) és egy – a szombati elõírásban kétszer is szereplõ – hosszú (76,02 km) szelektív megtételét írták elõ Húsvét vasárnapra a mezõny számára a szervezõk. A hosszú pálya rendhagyónak számít a terepraliban, hiszen a szakaszt úgy mérték ki, hogy két és fél kört kellett megtenniük rajta a versenyzõknek. Ez azonban azt eredményezte, hogy az élen indulók kb. 16 perc múltán utolérték az idõközben elrajtolt középmezõnyt, így sûrûn érték egymást a versenyzõk a porban. Ennek õk kevésbé örültek, ám kétségtelen, hogy a nézõknek ez a változatosság izgalmasabb látványt nyújtott.
Rendkívül eredményes versenyt tudhat maga mögött a Szalay Dakar Team. A csapatfõnök minden tekintetben elégedett, hiszen azon kívül, hogy megnyerték a futamot, örömmel töltötte el az a tény, hogy a teljes Opel flotta teljesítette a versenytávot. „Teljes mértékben pozitívnak ítélem meg ezt a hétvégét, csapatunk mindhárom autója beért a célba, mi pedig megnyertük a versenyt.” – mesélte fülig érõ szájjal Szalay – „Reggel úgy indultunk neki, hogy mindhárom szakaszt józanul, megfontoltan és lehetõleg a leggyorsabban teljesítsük. Szerencsére sikerült is, az autó maximálisan teljesített, semmi mûszaki gondunk nem adódott. A második szakaszon ismét eltöltöttünk fél percet azzal, hogy az elõttünk haladó porában autóztunk, de a pozíciónk nem került veszélybe. Az utolsó szakaszon már magabiztosan mentünk, igazi örömautózás volt.”
Az Antara navigátora, Bunkoczi László is hasonlóképpen nyilatkozott, nemes egyszerûséggel összegezte az eseményeket: „Csak a végére nyugodtam meg, de végül megvan a gyõzelem. Nem gondoltam volna, hogy az utolsó szakaszt ilyen gyorsan tesszük meg. Mert ugyan én terveztem, de Balázs végzett. Olyannyira, hogy azt a szelektívet meg is nyertük. Igazán boldog pedig azért vagyok, mert a teljes csapatunk végigért a viadalon, amiért külön köszönet illeti a szervizcsapatot is.”
Az ezüstérem végül a BMW-vel versenyzõ Fazekas-Horn kettõsé lett, akik végig nagyon küzdöttek az elsõ helyért, de egy pénteki rossz döntés megpecsételte a további teljesítményüket, és nem tudták lefaragni a hátrányukat. „Másodikak lettünk, pedig mi voltunk gyorsabbak. A kilenc szakaszból ötöt megnyertünk, de ez már nem volt elég az elõrelépéshez. Szép az ezüst is, de legközelebb mi nyerünk.”
A harmadik helyre a cseh Zapletal-Ulehla páros zárkózott fel, akiknek az utolsó két szakaszon már nem volt negyedik és ötödik sebesség az autón. „Bronzérmesek lettünk és abszolút elégedett vagyok az eredménnyel. Az autónk nem olyan erõs, mint az elsõké, szóval ennél jobb eredményt nem érhettünk volna most el.”
Nem hivatalos végeredmény:
1. Szalay-Bunkoczi (Opel Antara RR, 02:56:50), 2. Fazekas-Horn (BMW X5, +00:01:50), 3. Zapletal-Ulehla (Mitsubishi L200, +00:02:46), … 9. Rónai-Galambos (Opel Antara RR, +00:57:11, … 12. Somfai-Somfai (Opel Antara RR, +09:45:41)