A Dakarban az utolsó nap a legjobb, a legrosszabb pedig, hogy a sivatag olykor elveszi a barátaidat – legalábbis ez Marc Coma véleménye. A spanyol motorversenyzõé, aki az idén harmadik Dakar-diadalát aratta.

Gratulálunk! Mi volt a sikere titka a mostani Dakaron?

A folyamatos koncentráció. Egyetlen másodpercre sem estem ki a ritmusból, ami elengedhetetlen volt, hiszen amint leküzdöttem az egyik nehéz szakaszt, már következett is a másik. Mindannyian tudjuk, hogy a Dakar nehéz verseny, de az idén különösen nehéz volt. Ezért is tartozom hatalmas köszönettel a csapatomnak.

Immár háromszoros Dakar-gyõztes vagy. Áruld már el, mi az, ami újra meg újra visszaviszi az embert a sivatagba?
Nagyon nehéz ezt elmagyarázni azoknak, akik nem élnek nap mint nap ebben. A Dakar a legnagyobb sportcél mindenki számára, s a legkeményebb verseny. De a kívülállók nem érthetik meg.

Mi benne a legjobb?
Az utolsó nap… – mosolyog. – Mivel a verseny nagyon hosszú, akármennyit edzel vagy készülsz, bármikor történhet veled valami teljesen váratlan, elég akár egy apróság is, ami mindent tönkretehet, vagy legalábbis nagyon megnehezítheti a dolgodat. Ezért aztán nagyon várod a végét, aztán amikor túl vagy rajta, elkezdesz készülni a következõre. Mert újra és újra be kell bizonyítanod magadnak, hogy meg tudod csinálni… Megváltozik általa a személyiséged, vagy úgy is fogalmazhatunk: felnõsz általa… Persze, amikor otthon ülsz, nehéz megmagyarázni, miért forog az életed már évek óta a Dakar körül.

Mi az a tulajdonságod, ami elõnyödre válik a sivatagi versenyzésben?
Szerencsés vagyok, mert a testem sokat segít, jó az alkatom. A sivatagi száguldásnak pedig ez a titka: ha jó a kondíciód, az agyad is jól mûködik, s akkor nem fáradsz el, nem hibázol. No és persze elõny, hogy most már nagyon jól ismerem a sivatagot, a trükköket, a buktatókat – ez a rengeteg tapasztalat, ami mögöttem van, kihúz a zûrös szituációkból.

Gondolsz a veszélyekre?
Ez a legrosszabb része a munkánknak, hogy elõfordulnak balesetek. Nem akarod, hogy megtörténjenek, de sajnos, megtörténnek, s ezt mindig észben kell tartani. Pontosan ismerned kell a saját határaidat, mert az egyik nap húzhatod a gázt tiszta erõbõl és kijátszhatod a Jokert, de nem minden nap jó a lapjárás, nem minden nap tudod kihúzni a nyerõ lapot. Tudnod kell, hogy ebben a mûfajban bármelyik pillanatban elõfordulhat, hogy valami nincs benne a roadbookban, úgyhogy érhetnek meglepetések. Ez fõleg a fiatalok esetében veszélyes, akik megérkeznek a sivatagba, és bár gyorsak és talán gondolkodnak is, nem értik még ezt a mûfajt. És ebbõl vannak a bajok.

Sok barátot veszítettél a sivatagban. Az ezzel járó rossz érzéssel mit kezdesz?
Becsomagolod és felteszed egy polcra az agyad hátsó zugában.
Nem. Talán könnyebb lenne elfelejteni, de nem teheted, mert mindig tudnod kell, ez nem játék. Amikor döntéseket hozol, amikor húzod a gázt, amikor utat választasz, tisztában kell lenned azzal, hogy mi történhet. Az elveszített ismerõsök, barátok emléke bennünk él, és segít ebben.

Mi az, ami igazán kikapcsol?
Amikor otthon ülök a szófán a két kutyámmal és tévézek vagy beszélgetek a családommal. Tudja, ha valaki egész évben úton van, megbecsüli az otthon töltött pillanatokat.