LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Hatból hat gyõzelem

Hosszú volt a szombat verseny szempontjából, a versenyzõk egy része pedig búcsúzni kényszerült, hisz a mély homokkal sokaknak meggyûlt a baja. Szalayék azonban kettõs sikert könyvelhettek el a mai napra.

Összesen hat szelektívet kellett teljesíteniük a Baja Slovakia résztvevõinek a mai napon. A szakaszok két pályán váltották egymást, az egyik a szervizpark környékén található, és két kört tesznek meg rajta a versenyzõk. A másik pályát a közeli lõtéren jelölték ki, ám ott mély a homok, mint a sivatagban. Talán ennek köszönhetõ, hogy a Szalay Balázs és Bunkoczi László otthonosan mozognak ebben a környezetben és eddig minden szakaszon maguk mögé utasították a mezõny többi tagját.

Az Opel legénysége mindent elkövet azért, hogy az elsõ helyet megtartsák, ám pilóta és navigátora egy dologban nem teljesen értenek egyet. Szalay úgy gondolja, hogy menni kell, ahogy tudnak és a pálya is engedi, az õ versenyfilozófiájában a küzdelem áll az elsõ helyen. Bunkoczi Laci azonban visszafogná a lovat, mondván, ekkora elõnynél már érdemesebb megfontoltabban menni. „A pályákat már nagyon kijárták a jármûvek, egyre mélyebbek a nyomok, az autó hatalmasakat üt a kialakult mélyedésekben. Jól állunk, közel hét perc az elõnyünk Kordáékkal szemben, így szerintem az utolsó szakaszon már nem kellett volna így rohannunk, ennek ellenére most mentünk rajta a leggyorsabban.” – nyilatkozta a navigátor. 

A második helyet magabiztosan uralja a Korda Erik-Tóth György páros, mögéjük pedig befészkelte magát a harmadik helyre a Mitsubishivel versenyzõ Miroslav Zapletal és Tomas Ourednicek.

A Baja Slovakia otthont ad a Közép-Európai Zóna Kupa mellett a cseh és a lengyel bajnokságnak is, és szokatlan módon a két versenynap a cseh bajnokságban két külön futamnak számít, az Opeles Szalay-Bunkoczi páros ma megnyerte az egyik futamot.

Már csak a vasárnapi adag van hátra a megteendõ kilométerekbõl, ami pontosan ugyanaz lesz, mint a mai mennyiség. Szerencsére az idõjárás nagyon kegyes a szervezõkhöz és a mezõnyhöz, sok nézõt is kicsalogatott a langyos kora õszi idõ.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13