LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Hazaért a versenyautó!

Végre újra a csapat műhelyében áll a versenyautó!
A katari világkupa-futam éppen két hónapja ért véget, a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős kocsija azonban még csak most ért haza. Kalandos útja volt az Opel Grandland X-nek, előbb az olaszok, majd a franciák nem engedték kikötni a kompot, amelynek gyomrában utazott, és még akkor sem lélegezhetett fel a csapat, amikor a hajó végre megérkezett Rotterdamba.
„Április 7-én kötött ki a komp, 11-én szóltak nekünk, hogy kipakolták a konténerünket, mehetünk érte – mondta Szalay Balázs. – A hollandokkal egyeztettünk, megvoltak a logisztikai papírjaink, az igazolás, hogy ott van az autónk, a német rendőrök ennek ellenére nem engedték át a fiúkat a határon, sőt, visszafordították őket, és egy darabon díszkíséretet kaptak, hogy biztosan hazajöjjenek. Na ezek után vakartuk a fejünket, de végül egy logisztikai cég, a Hellmann sietett a segítségünkre. A kamionjukra egy targoncával rakták fel az Opelt, ők pedig egy zárt fülkében hozták haza, és ma reggel kilenc órakor érkezett meg a műhelybe. Nagyon örülünk, hogy végre itthon van, azért izgultunk érte rendesen. Most új külsőt kap, és a tapasztalatainkra építve elkezdjük rajta a tervezett átalakításokat is, hogy felkészüljünk a Marokkó ralira, amely valószínűleg a legközelebbi sivatagi világkupa-verseny lesz az idén. A fiúk a műhelyben nagyon motiváltak: minden eddiginél jobb versenyautót akarnak fejleszteni.”

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13