LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Homokfúvás, porvihar
Ha a rendezõk nem, akkor a természet gondoskodik arról, hogy az Africa Race mezõnyének ne legyen könnyû dolga. Pénteken erõs szélben rajtoltak a versenyzõk, ami miatt térdmagasságban szabályosan örvénylett a homok a pályán, úgyhogy nemcsak a nyomokat nem látták maguk elõtt, hanem egyáltalán alig láttak valamit. 




A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs végül persze rátalált a helyes irányra, és a szakaszon a nyolcadik helyen végzett, az összetettben pedig a 11. helyen áll. Pontosabban, ha nem történik valami nagy dráma szombaton, vagy nem kap valaki büntetést péntek éjszaka, akkor ez a végeredmény is, hiszen a Rózsaszín-tó partján tartandó szombati szakasz eredménye nem számít bele a versenybe. 
„Kerestük az utat, de a szél sávokban fújta a homokot, úgyhogy olyan volt, mintha teljesen vakon mentünk volna. Darázsi Zsozsóék jöttek mögöttünk, és reméltem, hogy õ, mivel magasabban ül, jobban látja, de megbeszélni nem tudtuk a dolgot, úgyhogy együtt kóvályogtunk a porviharban. Végül az egyik autós rátalált a helyes irányra, és õt kezdtük követni mindannyian. Azután megelõztük, és megérkeztünk a dûnék közé…” –  mondta Szalay Balázs, majd egy kicsit elhallgatott, úgyhogy navigátora, Bunkoczi László vette át a szót. 
„…az a helyzet, hogy az egyik orvosi autóval gyûlt meg a bajunk. Szerencsére nem szorultunk ellátásra, õ viszont segítségre igen, mert jól elakadt a nyomon. A balján egy Tarekkel versenyzõ páros ásott, úgyhogy mi jobbra kerültünk. Arra sem volt jobb a helyzet – mi is elakadtunk. Szerencsére azonban viszonylag gyorsan kiszabadultunk, utána már csak annyi dolgom volt, hogy felszaladjak százötven métert a dûne tetejére a két homokfutóval. Balázs közben szurkolt, ahogy szokott…”



A dûnesor után még volt egy kis kalandja az Opel-párosnak: a Mokkában elment a fék, beesett a fékpedál, úgyhogy onnantól kezdve már csak motorfékkel tudtak lassítani. Persze, azt mondják, a fék a gyávák pedálja, és õk nem gyávák, ezt számtalanszor bizonyították az elmúlt években. 
A fentiekbõl kiderül, hogy a csapat kamionos egysége, a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (MAN) kettõs is szerencsésen megoldotta a porvihar-gondot, a homokdûnék pedig sohasem okoztak gondot a pilótának… 2007 után tért vissza Afrikába versenyezni, s minden jel arra utal: nem okozott neki gondot, hogy újra ráhangolódjon a Szaharára. Nyilván a riválisokénál gyengébb és korosabb kamionja nem veheti fel a versenyt a gyári pilóták erõgépeivel, de nem is ez volt a cél, hanem, hogy elérjék a Rózsaszín-tó partján felállított céldobogót. És szombaton el is érik.
„A porvihar eszméletlen volt, kóvályogtunk össze-vissza, de az elõttünk indulók se nagyon tudták, hogy merre van az elõre. Nagyon durva volt, mintha egy fehér masszában autóztunk volna. Végül valaki határozottan elindult valamerre, és mindenki követte – mi is. Utána a homokdûnékre értünk, de azon már semmi gondunk sem volt, csak egyszer kellett megállni, hogy leengedjük a kerekeket, mert a központi kerékfújó továbbra sem mûködik. Jó kis nap volt ez is” – mondta a hatodik helyen célba érõ Darázsi.



A mezõny harmadik magyar egysége, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László  trió behúzott még egy ötödik helyet a szakaszon a Scaniával. „Nagy homokfúvás volt, nagy szél, hosszú egyenesek és egy kis dûne – azt leszámítva, hogy a hosszú egyenesekben csak 130 km/órás sebességre mertünk felgyorsulni a korábbi turbógondok miatt, minden rendben volt a szakaszon” – mondta a szakaszon és a kamionos mezõny összetettjében is ötödik Kovács

AFRICA RACE 2017

11. szakasz, Akzsuzst–Saint Louis (össztáv: 546 km, ebbõl szelektív szakasz: 208  km). Autósok: 1. Mathieu Serradori, Fabian Lurquin (francia, Belga SRT Buggy) 1:36:32, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini) 1:33 perc hátrány, 3. Zapletal, Sykora (szlovák, Hummer) 3:53 p h., …8. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 22:07 p h. Kamionosok: 1. Jaroslav Valtr, Rotislav Pilny, Filip Skrobanek (cseh, Tatra) 1:47:34, 2. Tomecek, Lala (cseh, Tatra) 4:57 p h., 3. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin (orosz, Kamaz) 10:32 p h., …5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 15:54 p h., 6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) 45:59 p h. Motorosok: 1. Paolo Ceci (olasz, Honda) 1:41:22, 2. Ullevalseter (norvég, KTM) 1:25 p h., 3. Sella (izraeli, KTM) 4:22 p h.
Az állás. Autósok: 1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 36:33:40, 2. Zapletal 2:10:30 ó h., 3.  Housieaux, Crespo (francia, Optimus) 3:01:45 ó h., …11. Szalay Balázs 9:46:46 ó h. Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 39:52:43, 2. Valtr 57:17 p h., 3. Tomecek 2:13:23 ó h., …5. Kovács Miklós 31:35:52 ó h., 6. Darázsi Zsolt 51:08:45 ó h. Motorosok: 1. Teddy Gev Sella 42:13:11, 2. Ullevalseter 50:12 p h., 3. Benko (szlovák, KTM) 7:30:39 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13