Magyar szempontból rossz hírrel kell kezdenünk: a Drazen Curic, Horn Albert kettõs csütörtökön elbúcsúzott a Dakar-rali küzdelmeitõl. A Mitsubishi páros az utat keresgélve (ezen a napon mindenki szenvedett a navigációval, még az éllovasok is…) körülbelül 60 km/órás sebességgel orral beleállt egy árokba.
„Szerencsére nem sérültünk meg, csak az öv húzott meg egy kicsit és a hátunkat ütöttük meg, az autó viszont elég csúnyán nézett ki: úgy nyolc centivel rövidebb lett az eleje. Esélyünk sem volt a folytatásra” – mondta Horn, akinek ez volt az elsõ Dakar-ralija.
Ami a versenyben lévõket illeti: nem volt könnyû napjuk a szünnap elõtt: egy 456 kilométeres szelektív szakasz várt rájuk, amelynek során elmentek egészen a perui határig dûnék és száraz, füves területeken.
A motorosoknál Ruben Faria diadalmaskodott.
„Nagyon nehéz szakasz volt, hosszú és tele volt hepehupákkal. Kétszáz kilométerrel a cél elõtt utolértem Desprest, Comát, Rodriguest és Chalecót, attól kezdve együtt motoroztunk, de mivel én rajtoltam hátrébb, én nyertem. Despres vízhordójaként próbálok óvatosan közlekedni, de vannak helyzetek, amelyekbõl elõnyt lehet kovácsolni – ez olyan volt. A hetedik rajthely segített és azt hiszem, Cyril is örül a sikeremnek” – mondta Faria, aki az idõeredmény alapján az elsõ szakaszt is megnyerte, utóbb azonban gyorshajtásért megbüntették, úgyhogy ez az elsõ szakaszgyõzelme az idei viadalon.
Faria mögött Helder Rogdrigues végzett a második helyen, az éllovasok csatájában pedig ezúttal Cyril Despres volt gyorsabb (3.), 1 perc 26 másodperccel elõzte meg az összetettben vezetõ Marc Comát.
„A szünnap a legjobbkor jön, mert 220 kilométertõl erõs vibrációt éreztem, és nem álltam meg megnézni, hogy mi az. Egy kicsit lelassultam, és végül a többiekkel együtt értem célba. Azt kell mondjam, csoda, hogy kibírta a motorom. Az egyetlen pozitív dolog, hogy itt vagyok, de azt az utolsó kétszáz kilométert nem kívánom senkinek” – mondta Despres, miközben Coma azt említette meg, mennyire nehéz volt elsõként rajtolni ezen a trükkös szakaszon.
Az autósoknál Stéphane Peterhansel és Nasser al-Attiyah csatáját hozta a nap elsõ része, utóbb azonban, úgy tûnt, õk ketten játsszák le egymás közt ezt a pénteki meccset, csakhogy jött a menetrendszerû defekt Peterhanselnél (egyelõre úgy fest, ezt egyetlen napon sem kerülheti nem is egy, hanem három.
„Három defektet kaptunk, de csak két pótkerekünk volt, úgyhogy nagyon sok idõt veszítettünk” – mondta az érthetõen nagyon csalódott Peterhansel.
Carlos Sainz az eltévedés és a defekt után a végére belelendült, és bár hatalmas csatát vívott csapattársával, Nasser Al Attiyahhal, kilenc másodperccel sikerült megelõznie õt. Kilenc másodperc, 456 kilométeren. El tudják képzelni, mennyi az? Nagyon kevés…
De mindegy, a lényeg – legalábbis a Matadornak becézett Sainz szempontjából –, hogy tartja vezetõ pozícióját, s hogy Peterhansel (akitõl a legjobban tartottak) több mint 14 perces hátrányba került a pénteki pechsorozatnak köszönhetõen.