LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Hosszabb alvás, szerelés – ez a szünnap a Dakaron

A Dakar-szünnapot megítélni nehéz ügy. Persze, jókor jön. Persze, várják a versenyzõk, hiszen hét napnyi száguldás után és ugyanennyi elõtt, szükség van egy kis szusszanásra. Csak hát utána egy kicsit még nehezebb újra lendületet venni.

Legalábbis a legtöbben így gondolják.
Technikai szempontból viszont nagyon nagy szükség volt erre a vasárnapi szünnapra, méghozzá azért, mert nemcsak a versenyzõk, a jármûvek is „elfáradtak” a gyötretésben, s muszáj volt õket egy kicsit helyrepofozni.
Úgyhogy amíg a versenyzõk Szalay Balázs és Bunkoczi László megpróbáltak egy kicsit pihenni, addig a szervizesek serényen dolgoztak (igaz, annyi engedményt azért õk is tettek, hogy nem hatkor, csak nyolckor ébredtek), hogy újjáépítsék az Opel Antarát, amely bizony megszenvedte az elmúlt napokat.
Fõleg a szombatit – ami az idei Dakar eddigi legnehezebb napja volt.
Szalay Balázs bement a városba, hogy szétnézzen egy kicsit („A Dakar során a sivatagon és a hegyeken kívül nem sokat látunk, nem érintkezünk a helyi emberekkel, ezért szerettem volna megnézni, hogy miként élnek errefelé” – mondta a 11. sivatagi show-ján induló magyar versenyzõ), Bunkoczi László közben vásárolt egy vadonatúj, dakaros bõrdzsekit (Mire jó a Dakar-shop) és elkezdett dolgozni a hétfõi itinerrel.

A fiúk meg dolgoztak. Darázsi Zsoltnak egy kicsit hosszabb pihenõt engedélyezett a csapat, ugyanis a versenykamion pilótája nagyon nagy tettet hajtott végre éjszaka: itteni idõ szerint hajnali fél háromkor célba hozta a kamiont. Ami pedig nem volt könnyû, úgy éjfél tájban ugyanis a sportbírók azt tanácsolták, az utolsó húsz kilométernek, amely során hatalmas homokhegyek állták a mezõny útját, senki se vágjon neki éjszaka. Inkább várjanak hajnalig és világosban. Nos, Darázsi nem fogadta meg a tanácsot.

„Egy ideig együtt botorkáltunk a többiekkel, de azután magunkra maradtunk és saját nyomot követve mentünk a cél felé. Nem volt könnyû, mert az alkatrészektõl olyan nehéz a MAN, hogy nemigen akart felmenni a magaslatokra. A végén meg már azért is izgulni kellett – bár hatszázötven litert tankoltunk, hogy ki ne fogyjon az üzemanyag. Végül azt a megoldást választottuk, hogy a két tankból egybe folyattuk át a gázolajat, hogy ne lehessen gond. Nem volt, de azért maga a szakasz eléggé fárasztó volt” – mondta Darázsi.

A Sebestyén Sándor, Bognár József kettõs is célba ért, úgyhogy mindhárom magyar egység folytatja a száguldást a Dakar-rali második nagy menetében.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13