LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
I. Duna Autó Rt. Kupa

A hétvégén megrendezésre kerülõ I. Duna Autó Rt. Kupára mind az öt idei Dakaron rajthoz álló versenyzõpáros nevezett. Velük együtt eddig 22-en szerepelnek a résztvevõk listáján!

Elõször rendez versenyt a Duna Autó Rt., amelynek vezérigazgatója Ormos István korábbi, projectigazgatója pedig Hámori László jelenlegi szakágvezetõ. A több márkát felvonultató autószalon március 25-én várja az érdeklõdõket a III. kerület Zay u. 24-be, ahol már reggel fél nyolctól zajlanak az adminisztratív és a technikai átvételek; a rajt 11 órakor lesz. A mezõny a szombati versenynapot Kocs községben zárja, és onnan tér vissza Budapestre vasárnap délután.

A 17 profi és 3 Challenge Kupa résztvevõ mellett ezúttal is rajthoz áll a két cseh versenyzõ, akik az elõzõ futamon is indultak és valószínûleg az egész évet végigversenyzik nálunk. Palik László és Szalay Balázs nem volt ott az Adrienn-Gombi Kupán, viszont az OB második versenyén õk is rajthoz állnak, így Kis Sanyival, Liszi Lászlóval és Kristóf Mártonnal újra együtt a Dakaros csapat!

Nézhetõ pontok: 2006.03.25.
Pilisvörösvár, és Csobánka között, Magyar Honvédség Szentendrei Kiképzõ Központ gyakorló tere.
GPS 47,60454 18,95549
Elsõ jármû: 11.30 óra

Piliscsév, Motocross pálya elött szervíz
GPS 47,67587 18,79035
Elsõ jármû: 12.15 óra

Kocs, Kocs és Dad között, Kocs kijárat után jobbra földúton!
GPS 47,59189 18,20745
Elsõ jármû: 15.00 óra

Nézhetõ pontok: 2006.03.26.

Kocs, Kocs és Dad között, Kocs kijárat után jobbra földúton!
GPS 47,59189 18,20745
Elsõ jármû: 09.10 óra

Piliscsév, Motocross pálya elött szervíz
GPS 47,67587 18,79035
Elsõ jármû: 10.30 óra

Pilisvörösvár, és Csobánka között, Magyar Honvédség Szentendrei Kiképzõ Központ gyakorló tere.
GPS 47,60454 18,95549
Elsõ jármû: 12.45 óra

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13