LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Idõveszteség

Nehéz nap volt a mai, bár a távot tekintve nem volt hosszú a pálya. Annak indult ugyan, de a várva várt módosítás után már csak 221 km-es szelektív maradt az 545-bõl. Ismét az idõjárás volt az oka a rövidítésnek, mert akkora esõ esett ma reggelre, hogy járhatatlanná tette a kijelölt pálya elsõ felét. A mezõny a CP4 idõellenõrzõ pontnál rajtot el és kövekkel teleaknázott terepen kellett eljutnia Cordobába. Az útvonal egy része megegyezett a rali világbajnokság argentín pályáival, melyek szûk, poros, gyors tempójú utak. Az idõjárás és a hosszú összekötõ etaprész miatt az elsõ motoros csak 11:35-kor tudott elrajtolni, az utolsó kamion pedig 16:32-kor indulhatott útjára.

„Jobb késõbb, mint soha” – tartja a mondás, aminek Joan Nani Roma, a Repsol Mitsubishi csapat egyetlen versenyben maradt pilótája tett eleget a napi szakaszgyõzelem megkaparintásával. Az idei Dakar egyik etapján sem lett elsõ a gyári csapat benevezett autói közül, ám azzal már magukra vonták a figyelmet, hogy sorra estek ki a viadalból. Egyetlen megmaradt versenyzõjük, a spanyol Roma nem adta fel és megígérte, hogy mindent megtesz a gyõzelem érdekében. Már nagyon úgy tûnik, hogy a Dakart nem nyeri meg, de legalább egy szakaszgyõzelmet sikerült szereznie a csapatának.

Sõt, az elsõ három hely egyikét sem volkswagenes játékos birtokolja. De ennek is megvan a maga sajátos – a versenyzés értelmét elvesztõ – logikája. Mivel a tegnapi szakaszon Carlos Sainz egy csúnya esést követõen nem tudta már folytatni a viadalt, a trón a következõ Volkswagenes pilótára, a dél-afrikai De Villiersre szállt. Mivel a német gyári csapat még egyszer sem nyerte meg a Dakar Rallyt az elmúlt 30 évben, nagyon nagy lett a veszítenivalója a Matador elvesztésével. Ezért a VW igazgatók úgy döntöttek, ha kell, bármi áron, de megtartják elsõ ízben megszerezni látszó Nr. 1 pozíciójukat. A mai szakaszon ezért De Villiers bevárta a mögötte haladó Millert és Deppinget, akik mint testõrök kísérték végig az elsõ hely várományosát a mai 221 km-en. Érthetõ az aggódás, hiszen a legmagasabb helyrõl lehet a legnagyobbat esni, ahogy annak tegnap tanúi lehettünk. De felmerül a kérdés: hová lett a versenyszellem?   

Szalayék a szakaszon nagyon hátrakerültek, ezért az elõzés ismét toplistás gyakorlattá vált, de végül csaka 83. helyig jutotta erejükbõl, amivel így is tartják a 27. összetett helyezésüket. „Nagyon jól kezdtük a mai napot, hiszen a 13. helyrõl rajtolhattunk, ami megkönnyítette a dolgunkat. Rögtön ez elején meg is elõztük az elõttünk indulót, nem sokkal késõbb egy másikat. Kb. 25 km-t tettünk meg, mikor felforrt a benzinünk. Nem örültünk neki, mert ez kapásból fél óra veszteséget okozott és persze mindenki megelõzött minket. Utána már a poron kívül semmi más problémánk nem volt, sokadikként, nyugodtan gurultunk be a célba. Most a 27. helyen állunk az összetettben. A holnapi taktikán még egyelõre gondolkodunk, alszunk rá egyet.” – mesélte kissé lehangoltan az Opel pilótája. 

Ugyan már csak egy nap van hátra a versenybõl, és ha ezen a helyen sikerül befejezniük a viadalt, Szalayék egy hatalmas mutatványt adtak elõ azzal, hogy a versenykamion támogatása nélkül csinálták végig a versenyt. Amikor a Darázsi-Bahor-Kis trió alatt megadta magát a csapat T4 kamionja, biztosak voltunk benne, hogy a Szalay-Bunkoczi páros napjai meg vannak számlálva. Akármi is lesz a végeredmény, egy biztos: minden nap ajándék volt, amit Darázsiék kiesése után a versenyben tölthettek.

Egy nap van még hátra. A 31. Dakar Rally szombaton véget ér Buenos Airesben. A holnapi útvonal összesen 792 km hosszú lesz, amely tartalmaz egy 227 km-es szelektívet. Ezzel bezárul a nagy hurok, melyet az elmúlt két hét folyamán tettek meg a résztvevõk és visszatérnek a kiinduló állomásra, Argentína fõvárosába. Amikor elindultak január 3-án, hatalmas tömeg, közel 500.000 nézõ búcsúztatta õket a hatalmas dél-amerikai városban. Valószínûleg nem lesz ez másként holnap sem, óriási tömeg fogja várni a Dakar befutóját, majd végigéljenezni a vasárnapi célceremóniát, ahogy felgördülnek a viadalt megjárt jármûvek a pódiumra. A Dakar Rally versenyzõi számára évrõl évre mindig ez a legnagyobb érzés: beérni a célba és teljesíteni a távot.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába! A magyar páros, amely számtalanszor bizonyított a világ különböző sivatagjaiban, ezúttal az Africa Race-en áll rajthoz, méghozzá a raid kategóriában. A mezőny december 28-án rajtol Monacóban, és a klasszikus Dakar-útvonalat követve Marokkót és Mauritániát átszelve január 12-én érkezik meg Szenegál fővárosába, vagyis Dakarba. A raid kategória […]
Olvasd tovább
2024-12-20
Új helyszínen a regisztráció!
A szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a 16. Africa Eco Race regisztrációja új helyszínre költözik. Nem is akárhova Bordighera, Vallecrosia és Camporosso városába. 2024. december 27-től 28-ig Liguria először fogadja a rally-raid kategória előkészítő folyamatait. Bordighera, egy bájos város a liguriai parton, amely világszerte ismert és szeretett csodálatos történelmi központja miatt, Vallecrosia a gyönyörű […]
Olvasd tovább
2024-08-08
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20