Sainz, Coma és Palik ott folytatta, ahol abbahagyta, Szalay viszont hátrányba került, eltört a kormányoszlopa
Az autósoknál továbbra is a korábbi ralisoké a fõszerep a Dakar-ralin: Carlos Sainz és Nasszer al-Attijah csatája egyelõre döntetlenre áll, már ami a szakaszgyõzelmeket illeti, mert egyébként az összetettben a spanyol Matador vezet 3 perc 46 másodperccel.
Õk ketten elképesztõ tempót diktálnak (néhány vetélytársuk szerint talán túl gyorsat is…), s ûzik, hajtják egymást. Ma Sainz rajtolt másodikként, s amikor a katari pilóta meglátta õt a visszapillantó tükörben – rálépett a gázra, s elhúzott. Késõbb mégis kénytelen volt fejet hajtani a kétszeres ralivilágbajnok elõtt, de csak ideig-óráig, mivel Sainz lassú defektet kapott és meg kellett állnia, hogy levegõt fújjon a kerekébe.
A végén 6 másodperc volt köztük a különbség – Sainz javára
A magyarok közül volt, aki elégedett lehetett, és volt, aki nem. Palik László és Darázsi Gábor továbbra is rendkívül kiegyensúlyozottan versenyez, pedig ez a mostani szakasz már nemcsak arról szólt, hogy ki mennyire meri nyomni a gázt, hanem arról is, hogy ki mennyire technikás versenyzõ. A triálos részek például kifejezetten megnehezítették a pilóták dolgát – de nem Palikét. A Nissan-pilóta a 21. helyen végzett, s az összetettben továbbra is tartja a 16. pozícióját. „A legnehezebb az, hogy gyorsan is menjünk és a Dakar szabályait is betartsuk, vagyis ne hajtsuk túl az autót” – mondta Palik, aki természetesen nagyon elégedett a helyezésével.
A másik magyar toppárosnak, a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõsnek pokoli napja volt. És még nem is ért véget. A szakasz 186. kilométerénél eltört a kormányoszlop az Opel Antarában, s a tizedik Dakarját teljesítõ pilóta ott vesztegelt a pálya szélén. Nem táplált hiú reményeket, hiszen a versenykamionja egy nappal korábban búcsúzott (a Darázsi Zsolt vezette kamion motorja végképp kilehelte a lelkét – pontosabban elfogyasztotta a táborban található összes hengert). A társak jóindulatára kellett bíznia magát (hiszen a Dakaron szabály, hogy a pályán csak versenyzõtárs segíthet), azon belül is a kamionosokéra, hogy valaki megáll és meghegeszti a kormányoszlopot, vagy legalább elvontatja valameddig. Nos, a komplett mezõny elment mellettük, s végül a hírek szerint egy magánháztól szereztek hegesztõt. Megoldották a problémát és magyar idõ szerint 23 órakor úton voltak a tábor felé.
Liszi László és Fenesi József szerencsésebb volt, bár a technikai gondokat nem úszta meg: már a rajtnál problémák adódtak, Liszi nem tudta elindítani az autóját valami elektromos probléma miatt. Húszan elmentek mellettük, mire végre sikerült nekik is rajtolni, s a neheze még csak ezután jött. Elõztek boldog, boldogtalant, s fõleg motorosokat, akiket nem is elõzni, kikerülni kellett, mert elõttük feküdtek az úton. „Biztonságit mentünk, mert nagyon nehéz volt a szakasz” – mondta Liszi.
A motorosoknál Marc Coma továbbra is uralkodik: bár ki kellett nyitnia vagy 4-5 kaput (a szarvasmarháknak húzzák ki a köteleket, hogy ne bóklásszanak gátlástalanul, még ez is belefért, újabb szakaszgyõzelemmel gazdagodott. A nap egyik esélyese David Casteu volt, aki sokáig vezetett, ám a nagy tempó eséshez vezetett: az arcán csúnya vágás keletkezett.
A magyar Dési János egyenletes tempót diktál: az összetettben a 36. pozíciót birtokolja – s ha most letennének elé egy papírt, hogy ez marad a végéig, gond nélkül aláírná. „Ma könnyû volt elesni, kétszer is láttam leszállni a helikoptert balesethez, s láttam még azon kívül is jó néhány esést. Én is kétszer a határán voltam, de szerencsére sikerült megúsznom.”
A kamionosok közül már csak Szaller Zoltán van versenyben, õ viszont meglehetõsen gyors: kalandmentes szakaszt tudhat maga mögött.
A nap krónikájához tartozik: este érkezett a hír, hogy balesetet szenvedett egy rendezõi helikopter. A jármûnek a motorja hibásodott meg, így nem mûködött a rotorja és körülbelül húsz méter magasságból zuhant le. A pilótán kívül három tévés ült a helikopterben, és az elsõ hírek szerint egyikük sem sérült meg.
31. DAKAR-RALI
Jacobacci–Neuquen (össztáv: 488 km, ebbõl szelektív szakasz: 459). Motorosok: 1. Marc Coma (spanyol, KTM) 4:09:32, 2. Despres (francia, KTM) 1:17 perc hátrány, 3. Street (amerikai, KTM) 1:21 p h., …41. Dési János (magyar, KTM) 59:11 p h.
Autósok: 1. Carlos Sainz, Michel Perin (spanyol, francia, Volkswagen Race Touareg) 3:42:57, 2. Al Attiyah, Thorner (katari, svéd, BMW X5) 6 mp h., 3. Alphand, Picard (francia, Mitsubishi Racing Lancer) 2:24 p h., …21. Palik László, Darázsi Gábor (magyar, Nissan Pickup) 30:22 p h., …52. Liszi László, Fenesi József (magyar, Mitsubishi Pajero) 1:41:46 ó h.
Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Marcel van Melis (holland, belga, holland, GINAF) 4:20:27, …18. Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor (magyar, MAN) 58:37 p h.
Az összetettben. Motorosok: 1. Marc Coma 14:41:21, 2.Street 42:57 p h., 3. Fretigné (francia, Yamaha) 43:42 p h., …36. Dési János 3:12:21 h.
Autósok: 1. Carlos Sainz, Michel Perin 12:47:45, 2. Al Attiyah, Thorner 3:46 p h., 3. De Villiers, von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Volkswagen Race Touareg) 11:33 p h., …16. Palik László, Darázsi Gábor 1:46:46 ó h., …37. Liszi László, Fenesi József 6:22:54 ó h.
Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Marcel van Melis 15:16:46, …15. Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor 3:13:29 ó h.
(A Nemzeti Sport engedélyével)