LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Irány Itália! (frissítve)

Januárban lezajlott a 31. Dakar Rally, melynek utolsó felvonásaként a verseny- és szervizjármûvek is épségben hazaértek február 18-án, pontosan egy hónappal a viadal buenos airesi befutója után. Mivel újra kiegészült a technikával a Szalay Dakar Team, megkezdõdhet a felkészülés a versenyidényre.

Szalayék versenynaptára idén jóval több eseményt rejt magában, mint tavaly, ám abban nincs különbség, hogy az évadot ismét az Italian Baja nyitja meg. A versenynek ezúttal is az észak-olaszországi Pordenone tartomány ad otthont március 20-22. között, a versenyközpont és a Parc Fermé pedig Pordenone városában lesz. A kétnapos viadalt egy 8 km-es szuperspeciális elõzi majd meg péntek délután, 21-én és 22-én azonban két pályán folyik majd a küzdelem, amelyek folyamatosan váltják majd egymást. Az egyik 40 km, a másik 50 km hosszú lesz. Az érdekesség pedig ott rejlik, hogy a hosszabbik pálya annak a köves, 74 km-es szakasznak a része, amelyen tavaly zajlott a verseny a Tagliamento folyó medrében. Akkor is két pályát írtak elõ, ám az egyiket teljesen ki kellett venni a programból, ugyanis egy közeli hegyen át vezetett volna és a márciusi hó keresztülhúzta a szervezõk számításait. A 40 km-es, Maniago és Spilimpergo közötti szakasz már kevésbé abroncsgyilkos, ott a terepraliban inkább megszokott murvás talajé lesz a fõszerep.

Összesen 39 autós és 34 motoros/quados nevezését fogadták be a szervezõk, melyek között négy autós egység indul magyar színekben. A Szalay Dakar Team Szalay-Bunkoczi párosán kívül még a Fazekas-Horn, Varga-Pocseg és a Lukács-Szegedi kettõsök vesznek részt az olasz száguldásban. A nagy riválist majd az orosz Boris Gadasin testesíti meg, aki a verseny tavalyi futamát csupán néhány másodperces lemaradással a második helyen fejezte be a katari Nasser Al-Attiyah mögött.

Szalay Balázs kedveli ezt a versenyt, élete elsõ VK-futama is egy Italian Baja volt. Azóta már sokat fejlõdött a pilóta és technikája is, a tavalyi IB futamon debütált az Opel Antara RR új futómûve is. Persze a független lengéscsillapítók elsõ bevetése még csak szárnypróbálgatás volt és akkor az abszolút ötödik helyre volt elég. „Máshogy tervezzük a versenynaptárat, ahogy a korábbi években szoktuk, mert a jelenlegi gazdasági helyzet miatt bizonytalanná vált a 2010-es Dakar indulásunk. Eddig a Dakar volt a fõ versenyünk, arra építettük fel a tesztelésként szóba jöhetõ versenyeket. Most azonban máshogy lesz, betervezzük a teljes Magyar Tereprali Bajnokságot, a Zóna versenyeket és – bár az elsõt kihagytuk, – a Baja Kupa futamait. Ennek elsõ állomása az Italian Baja, ami jó bemelegítés lehet a többi verseny elõtt. A mezõny erõs lesz, de bízom benne, hogy sikerül dobogós helyen végeznünk, szeretném jól kezdeni a versenyévadot.” – nyilatkozta Szalay Balázs

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13