LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Jobb idõ, jobb kedv, jobb eredmény

Az idõjárás, amely szombaton igencsak megkeserítette (és megnehezítette) a tereprali országos bajnokság résztvevõinek dolgát, vasárnap kegyes volt a versenyzõkhöz. Sütött a nap, és a pályák inkább murvás, kemény földes talajúak voltak, nem pedig sárosak, mint egy nappal korábban.
A pályaviszonyok javulásával a versenyzõpárosoknak is jobb kedvük lett, így a Szalay Balázs, Tóth Dénes, Opel Antara triónak is, amelyet nappal korábban ötször kellett kirángatni a sár fogságából. Az összes kellemetlenséget elfeledték azonban Szalayék a vasárnapi szakaszokon, amelyeken már kifejezetten élvezetes volt a száguldás.

„A két szelektív szakasz közül az egyiken másodikak, a másikon negyedikek lettünk, és ezt jónak értékelem. Mint ahogyan azt is, hogy az összetettben végül a negyedik helyen végeztünk” – mondta Szalay, akinek ez volt az elsõ versenye a januári Dakar-rali után, amelyet sikeresen teljesített.
A vasárnapi utolsó szakaszt egyébként törölték a versenybõl, mert a pályán óriási sár volt, így nem akarták megkockáztatni, hogy megint elakadjon a fél mezõny.

GYGV-kupa, az ob 2. futama, Nagykanizsa
Abszolút végeredmény:
1. Kis, Czeglédi (Technosport Hungari, Nissan Pick-up) 1:56:06, 2. Gál, Oroszlán (Art Off Road SE, G. Baba Proto Evo) 2:17 perc hátrány, 3. Zapletal, Ulehla (cseh, Mitsubishi Pajero) 2:24 p h., 4. Szalay, Tóth D. (Szalay Dakar Team, Opel Antara) 11:46 p h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13