LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Kalandos bravúr

Ezekben a percekben ért véget az oroszországi Baja Russia Európa Kupa futam, melyen Szalay Balázs és Bunkoczi László is részt vett az Opel Antara RR versenyautóval. A közdelemre valójában egyetlen, 85 km hosszú pályát jelöltek ki egy katonai lõtéren, melyet tegnap kétszer, ma pedig az ellenkezõ irányban háromszor kellett teljesítenie a mezõnynek.

Kalandokkal telt az Opel Dakar Team versenyzõinek napja, ugyanis mindhárom szakasz tartogatott számukra különleges élményeket. „Az elsõ gyorson egész szépen indítottunk, mert egybõl az elején sikerült utolérnünk az elõttünk induló párost, majd elég ütemesen sikerült is megelõznünk. – nyilatkozta Szalay Balázs – Ezután kb. a 20. km-nél a jobb elsõ kerekünk elkapta a hófalat, majdnem sikerült úgy járnunk, mint tegnap. De szerencsére innen ki tudtunk szabadulni, és kb. egy percet veszítettünk itt az idõnkbõl. Utána viszont egy kisebb meglepetés ért minket, ugyanis az elõttünk álló versenytárs keresztbe állva az úton mutogatta, hogy tönkrement az autója és nem tud mozdulni. Mondtuk neki, hogy gyorsan szálljon be és kb. 500 m hosszan toltunk, amíg találtunk egy bekötõutat, ahová félre tudott állni.

A második gyorsaságink sem volt unalmas. Egybõl a rajt után, kb. 200 m-t megtéve egy bal kanyar után gyorsan vettem be a hirtelen jobb kanyart, és az Opel jobb eleje megint elkapta a hófalat. Ez látványos mutatvány volt, pördültünk egy nagyot a nézõk és a szervizeseink szeme láttára, de szerencsére nem borultunk fel. Viszont a menetiránynak háttal álltunk meg és sokat kellet tolatnunk, mire találtunk egy helyet, ahol megfordulhattunk, ezért itt is idõt veszítettünk. Ennek ellenére két elõttünk lévõ autót is befogtunk és sikerült feljebb jönni a tabellán.

Az utolsó gyorsaságin is befogtunk egy autót, de amikor félreállt, valahogy visszacsúszott az útra és elkapta az Antara bal elejét, így kicsit összekoccoltuk az autót. Ennek egy-két elsõ elemünk és a tükrünk látta kárát, de nagyobb baj nem történt.

Minden gyorson javítottunk az idõnkön, a végére pedig megtanultuk, hogy kell jégen versenyezni. A kétnapos verseny tanulsága pedig az, hogy a havon és a jégen minden kis hiba megbosszulja magát. Ha kicsit megcsúszunk, vagy lemegyünk a nyomról, egybõl elkapjuk a hófalat és nincs visszaút. Ezért vezetéstechnikai szempontból nagyon jó gyakorlat volt az orosz futam.”

Szalayék az utolsó szakaszon a hetedik legjobb idõt autózták, amivel feljöttek az összetett 11. helyre.

Nem hivatalos végeredmény:
1. Krzystof Holowczyc  04:35:50, 2. Aleksandr Zheludov 04:45:41, 3. Boris Gadasin 04:47:12…, 11. Balázs Szalay 06:36:09

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13