LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Kalandos nap

Szalay Balázs kilencedszer van a Dakar-ralin, de olyat még nem látott, mint csütörtökön reggel: a Tan Tanból a mauritániai határig vezetõ összekötõ szakaszon végig szakadt az esõ. Elõtte sem volt jobb, a porvihar miatt le kellett bontani az étkezõsátrat, úgyhogy voltak, akik reggeli nélkül vágtak neki a szakasznak.
Közéjük tartozott az Opel Antarával autózó Szalay Balázs és Bunkoczi László is, ám nekik nem ez volt a legnagyobb problémájuk délelõtt: történt ugyanis, hogy az összekötõ szakaszon valami baj volt a benzinnyomással – túl sok üzemanyagot kapott a motor, és az autó rengeteget fogyasztott.

Szerencsére a szelektív szakasz rajtja elõtt sikerült kijavítani a hibát, de 140 kilométertõl már így is folyamatosan az égiekhez fohászkodott a kettõs, hogy nehogy kifogyjon az üzemanyag. „Amikor megérkeztünk a táborba, a mutató már jó ideje a nulla alatt volt, úgyhogy eléggé izgultunk – mondta Szalay. – Az elsõ mauritániai szakasz nagyon tetszett, bár az elején kissé erõtlennek éreztem az autót. A tevefüvek között aztán megjött a kedvem, ott már tényleg jó tempót diktáltunk. Az Opel Antara kiválóan vette az elsõ igazán komoly, sivatagi akadályt.”
Az összetettben a 39. helyen álló páros legnagyobb öröme az, hogy eddig mindig világosban érte el a tábort.

A Mol által támogatott csapat motorosai közül Jaroslav Katrinak továbbra is tartja magát a legjobbak között: a csütörtöki 16. helye arra volt elég, hogy az összetettben felzárkózzon a 13. pozícióba. A szlovák motoros elmondta: a szakasz elsõ része pont a gyorsasága miatt volt veszélyes, észnél kellett lenni, ha az ember nem akart elesni. A másik szlovák motorosnak Ivan Jakesnek az elektronikával támadtak problémái az összekötõ szakaszon, így szelektíven már el sem tudott rajtolni.

Kátai Péter nem magáért, inkább a motorjáért aggódik, azt mondja, lesz mit csinálni a szünnapon, mert a KTM-et eléggé megviselték az utóbbi napok eseményei. Ma például elhagyta az elsõ sárvédõjét, de a méterszámlálója már napok óta nem mûködik, úgyhogy nincs is értelme befûzni az itinert. A mai dûnéket már sokkal jobban élvezte, mint a tegnapiakat: ez az eredményén is meglátszott: a 28 hely az eddigi Dakaron a legjobbja.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13