LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Kanizsán szeretik a terepralit

Az idõjárás nem fogadta kegyeibe a tereprali országos bajnokság második futamának indulóit: a korábbi napok esõzése valóságos sártengerré változtatta a pályákat, és mi tagadás, ez eléggé megnehezítette a versenyzõk dolgát.
Sajnos, a Szalay Balázs, Tóth Dénes, Opel Antara trió sem maradt ki a szórásból: legalább ötször húzták ki õket a sárból, volt, hogy a csörlõzés sikertelennek bizonyult, úgyhogy traktort kellett bevetni a mentés során.

„A mezõny nagy része krosszgumival készült, nekünk viszont nem volt ilyen, úgyhogy hátrányba kerültünk, de amikor éppen nem veszteglünk valami gödörben, akkor lelkesen versenyzünk” – mondta Szalay Balázs.
A verseny hivatalos állásáról egyelõre nincs pontos információ (éppen a tömeges elakadások miatt fontolgatják két szakasz törlését is), ám a három biztosan beszámító szakasz alapján Szalayék az ötödik helyen állnak.

A csapat színeiben Opel Fronterával induló korábbi kiváló ralikrosszos Tamás László – akinek a Dakar-rutinnal is bíró Tagai Róbert navigált – sajnos nem volt túl szerencsés pályafutása elsõ terepraliviadalán: az elsõ szakaszon még a kilencedik volt, a másodikon azonban egyes fokozatban ragadt a sebességváltó, úgyhogy a páros kénytelen volt feladni a küzdelmet.

Egy nappal korábban egyébként a mezõny kötelezõen részt vett egy összekötõ szakaszon, amelynek során bejárta Nagykanizsa utcáit, és a végén beállt a fõtéren kijelölt zárt parkolóba, amely környékén többszáz ember integetett.
A kanizsai közönség lelkesedésére jellemzõ, hogy a ramaty idõ ellenére szombaton is sokan szurkoltak a pályák szélén, ez azt bizonyítja, hogy errefelé nagyon szeretik a terepralit.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13