LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Kenyér és kaviár
Hogy mit szeret a legjobban a Selyemút-raliban? 

A kenyeret és a kaviárt” – válaszolja Szalay Balázs, majd persze komolyra fordítja a szót. Szereti õ az egész versenyt, hiszen pályafutása egyik legnagyobb nemzetközi sikerét Oroszországban érte el tavaly, amikor parádés hajrával a második helyre zárkózott fel az utolsó napon. 
Szereti az erdei utakat, a sztyeppéket és a Kalmük-sivatagot egyaránt. No és azt, hogy a verseny évrõl évrõl folyamatosan fejlõdik – mostanra vérbeli sivatagi viadallá nõtte ki magát, sok indulóval, remek ellenfelekkel. Ezért is várja már nagyon a jövõ heti rajtot, amely során az Opel Mokkával, és természetesen Bunkoczi Lászlóval a jobb oldali ülésben áthajthat a Vörös téren felállított pódiumon. 
Tavaly az utolsó szakasz céljában helyi nénik és bácsik vártak minket, népviseletben és a célvonalon egy hatalmas kenyeret nyújtottak át – vendégszeretetük jeléül. Azt ott rögtön meg is kóstoltuk, mert nagyon éhesek voltunk. Legalább a felét megettük, még most is érzem az ízét a számban. De egyébként sem felejtem el soha azt a néhány percet, hiszen akkor tudtuk meg, hogy másodikok vagyunk” – mondta Szalay, akinek csapata jövõ hét elején kel útra Moszkva irányába, ahol július 5-én elrajtol a mezõny, hogy összesen 4090 kilométer megtétele után (ebbõl 2822 kilométer a szelektív szakaszok hossza) megérkezzen Asztrahánba. 





Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13