A kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainz az autós mezõny címvédõjeként érkezik a Dakar-rali januári rajtjához, s természetesen nem lehet más célja, mint megvédeni a címét. A „Matador” látványos vezetési stílusával és lenyûgözõ technikájával már azelõtt lenyûgözte a „sivatagi közönséget”, hogy megnyerte volna a világ legnehezebb terepraliversenyét, azzal azonban végképp feltette a koronát pályafutására az „új” sportágában is. Más kérdés, hogy eszében sincs megelégedni ennyivel.

 
Érdekesség egyébként, hogy mióta a 2009-es szezonban honfitársa Lucas Cruz beült mellé navigálni, a páros négy egymást követõ versenyen sem talált legyõzõre – ide értve a 2010-es Dakar-ralit is.Amikor arról kérdezték, van-e egy kiemelkedõen nehéz szakasza a versenynek, Carlos Sainz nem tudott választani.”Az afrikai szelektív szakaszokkal összehasonlítva Dél-Amerikában a terep sokszínûsége volt rám nagy hatással, s ezt még tudták fokozni – mondta a a Volkswagen gyári versenyzõje. – Például a tavalyi útvonalat elnézve köztudott volt, hogy a La Rioja és Fiambalá közötti szakasz tipikus ralivébés pályákat takar. Az idén azonban még következtetni sem tudunk, a rendezõk ugyanis csak nagyon kevés információt osztottak meg velünk a pályákról. Ha valamit megtanultam a sivatagi versenyzésrõl, az az volt, hogy minden nap új kihívást jelent és minden kihívást a lehetõ legnagyobb tisztelettel kell fogadni” – mondta Sainz, aki ralis pályafutása befejezése után 2005-ben váltott sportágat és csatlakozott a VW terepralicsapatához. Eddig 6 világkupa-futamot nyert meg, s persze trófeái között tudhatja a Dakar-gyõzelemért járót is.
 
„Az Atacama-sivatag dûnés szakaszai és a határátkelés a Cordillerákon, négyezer méter fölött ezúttal is különleges élményt jelent majd. A homokon való autózás volt egyébként a legnagyobb kihívás számomra, hiszen elõtte több ezer kilométert versenyeztem aszfalton és murván. Itt meg néha toronymagas dûnéken kell átküzdenie magát az embernek – elég például a Copiapó környéki sivatagos részre gondolni. Ott tényleg kell érzék ahhoz, hogy az ember olvasson a homok színébõl, hogy a megfelelõ tisztelettel viseltessen irántuk. No és persze szükség van szerencsére is. Mert hiába tartom Nasser Al-Attiyahot és Stéphane Peterhanselt a legjobb sivatagi autósoknak, a legutóbbi Dakaron õket is foglyul ejtette a homok… Az Atacamában megeshet, hogy ha egy méterrel jobbra mész, akkor szerencsés vagy és átjutsz, ha viszont balra, akkor elakadsz. Senki sem lát a dûnék mögé, nem tudja, mi várja ott, úgyhogy mi meg is alkottuk a magunk kis bölcsességeit. Az egyik így hangzik: „Nem látsz át a homokon.” A másik pedig így: „Kétszer kettõ nem mindig négy a sivatagban…”