LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Kiesett a címvédõ

Harmadszor érte el legjobb idõt a motoroknál Cyril Despres az idei Dakar rallyn, és ezzel visszavette az abszolút elsõ helyet Marc Coma-tól. Az autós címvédõnek viszont már biztosan nem lesz lehetõsége, hogy bizonyítson, Nasser Al-Attiyah ugyanis mûszaki gondok miatt kénytelen volt befejezni a versenyt.

Nem kellett sok idõ ahhoz, hogy Despres maga mögött tudja a kellemetlen sárbaragadós-élményt, hiszen már rögtön másnap szakaszgyõzelmet szerzett, és visszavette az elsõ helyet az összetettben. Hetediknek rajtolt reggel a 606 kilométerre módosított szakaszon (több helyen problémák voltak az útvonalban, ezért kerülõket kellett beiktatni), de minden ellenõrzõ ponton a leggyorsabb volt. Coma 3 perc 54 másodperces különbséggel a második helyen végzett, de biztosak lehetünk abban, hogy a köztük dúló csatának még nincs vége. Ráadásul mindkét versenyzõ motort cserélt a pihenõnapon, tehát a stratégiájuk is hasonló.

Még csak a második Dakarján vesz részt a spanyol Barreda Bort, de egyszer már sikerült a dobogón végeznie. Ezt megismételte a mai, Antofagasta-Iquigue szakaszon, mivel 8 perc 28 másodperccel ment csak rosszabb idõt Despres-nél. Mögötte Helder Rodrigues és Paulo Goncalves érkezett meg a célba, a két portugál pedig továbbra is küzd egymással a dobogó legalsó fokáért. David Casteu megfõzte a motorját az 550. kilométernél, így õ már nem szólhat bele ebbe a csatába.

Az autóknál Robby Gordon nyerte meg a 9. szelektív szakaszt, 1 perc 38 másodperces elõnnyel Stephane Peterhansel elõtt. A CP5-nél a francia visszavette a vezetést egy kis idõre, de Gordon iszonyatos tempót diktálva az utolsó 80 kilométeren szinte átrepült a dûnéken, és ezzel élete ötödik Dakaros szakaszgyõzelmét szerezte meg. A csapat azonban nem lehet felhõtlenül boldog, hiszen a másik Hummert terelgetõ Nasser Al-Attiyah ismét ékszíjproblémákkal és motor-gondokkal küszködött, így a címvédõ 200 kilométerrel a szakasz vége elõtt kénytelen volt a feladni a versenyt.

A harmadik helyet Nani Roma szerezte meg, de ideje nyolc perccel lett rosszabb, mint Gordoné. A katalán elsõként rajtolt reggel, de Holowczyc végig a nyomában autózott, kettejük között a különbség az összetettben pedig már csak két és fél perc a lengyel javára.

A Patronelli testvérek és a többiek – leginkább így lehetne jellemezni a quados kategória mai napját. Immár zsinórban negyedszer vitték haza a gyõzelmet a fiúk, és mögöttük 44 perccel lemaradva érkezett meg a következõ versenyzõ! Természetesen Mafei Tomas lecsúszott a dobogó harmadik fokára az összetettben, Alejandro Patronelli pedig már 1 óra 20 perces elõnnyel áll az élen testvére, Marcos elõtt.

Óriásit bukfencezett Ales Loprais az Antofagasta és Iquique közötti szelektíven, a cseh kamionosnak és legénységének szerencsére kisebb zúzódásokon kívül semmi komoly baja nem esett, pedig háromszor is átpördült a Tatra a dûnéken a tengelye körül. A csapat az összetett második helyérõl esett ki, amelyet így Hans Stacey vett át. Ismét három Iveco végzett az elsõ három helyen, de ezúttal Miki Biaison bizonyult a legjobbnak, 20 másodperccel ment jobb idõt a 2007-es gyõztes Stacey-nél. De Rooy a harmadik idõvel ért célba, így magabiztosan, 47 perces elõnnyel tartja magát az összetettben az élen.

Szalay Balázs és Bunkoczi László ismét szenzációsat autózott, a páros a 18. helyen ért célba, és egyáltalán nem volt gondjuk a szelektíven. Az abszolút értékelésben hat helyet elõre lépve feljöttek a 29. pozícióba, így a verseny végére szépen behozzák a lemaradásukat.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13