LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Kiesett az egyik nagy esélyes

A szervezõk azt jósolták mára, hogy kemény kiképzésben lesz részük a versenyzõknek a Copiapoból Antofagastaba vezetõ út során. Szerepeltek a palettán nagy és éles kövek, sziklák, majd egy olyan dûnesor, melynek homokja rendkívül finom, már-már lisztszerû. Ebben nagyon könnyen el lehet süllyedni, valószínûleg sokat ástak ma a résztvevõk.

Összesen 670 km-t teljesített a mezõny, melybõl 483 km-t tett ki a szelektív szakasz hossza. Nem volt könnyû a nap, a legjobbakkal is kibabrált a technika ördöge. Elõször a BMW-vel versenyzõ Peterhansel került mellékvágányra, majd nem sokkal késõbb a motorosok címvédõje, Marc Coma kényszerült megállásra. „Minden nagyon jól ment egészen addig, míg ki nem szakítottam a hátsó gumit. Ezúttal köszönettel tartozom Lucanak (Manca), aki odaadta nekem a kerekét. Neki pedig késõbb Knuiman (Coma csapattársa) adta oda a kerekét, így Luca nem veszített sok idõt. Ez most már egész biztos, hogy nem az én évem lesz, de tisztában vagyok vele, mivel érdemeltem ezt ki. Viszont meg kell próbálnom a problémák ellenére pozitívnak maradni, ami viszont nehezen megy. Nem is tudom igazán elmondani, mi történik most velem: egyik nap a büntetés, másik nap elektromos probléma, ma pedig a hátsó kerék. Mit tehetnék? Megpróbálok pozitívan hozzáállni és kihozni a legtöbbet a versenybõl.” – nyilatkozott Coma rosszkedvûen a nap végén. Ám még nála is rosszabb napja volt David Casteunek, aki felbukott motorjával és eltört a lába. A Sherco pilótáját azonnal a bivouacba szállították.

A legjobb motoros viszont az Apriliaval diadalmaskodó chilei Lopez Contardo, aki nagyon rutinosan mozgott a hazai pályán, másfél percet adva az összetettben az élen álló Despresnek.

Saghmeister a 66. helyen fejezte be a szakaszt, amivel az abszolút 65. helyrõl várhatja a holnapi rajtot. Ha így folytatja, teljesül az álma, hogy bent legyen az elsõ 50 között.

A nap leggyorsabb versenyzõje Mark Miller volt, 05:06:15 óra alatt teljesítette a távot. Egész biztosan ünnepel ma a Volkswagen csapat, mert a top három közülük került ki. Miller után Carlos Sainz, majd Al-Attiyah végzett az élmezõnyben. Peterhansel azonban nagyon sok idõt veszített, a Dakart õ vezette abszolútban már napok óta, ma viszont visszaesett az összetett 10. helyre. Ez több mint két óra veszteséggel járt számára, így elég valószínû, hogy elveszítette az esélyt arra, hogy tizedszer is megnyerje a világ legnehezebb tereprali versenyét. A magyar licenszes Zapletal a szakaszon és összetettben is a 25. helyen áll.

Nagyon jól ment ma Kabirov a Kamazzal. Eddig mindig meghagyta a kellõ követési távolságot Chagin mögött, ma viszont hasított a homokban. Összetettben azért még mindig a Cár mögött van 26 perccel, de azért megmutatta neki, hogy nem érdemes elkényelmesednie a fél órás elõnnyel.

A quadosok értek be legkésõbb a célba, úgy tûnik, ez a kategória küzd a legjobban a finom homokkal. Mostanáig csak négyen értek a szakasz végére, élükön a fiatalabbik Patronellivel.

Nem hivatalos összetett eredmények:

Motor
1. Despres (KTM, 16:38:26), 2. Lopez Contardo (Aprilia, +00:37:37), 3. Rodrigues (Yamaha, +00:44:01)

Autó
1. Sainz (VW, +16:10:51), 2. Al-Attiyah (VW, +00:04:37), 3. Miller (VW, +00:09:39)

Kamion 
1. Chagin (Kamaz, 18:20:32), 2. Kabirov (Kamaz, +00:26:08), 3. Van Vliet (Ginaf, +03:07:26)

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13