LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Kisbér – az utolsó összecsapás

Sûrû évad áll az Opel Dakar Team háta mögött, hiszen az elmúlt fél évben egymást érték a versenyek a naptárban, és Szalayék csapata rendületlenül helyt állt a megmérettetéseken.

Augusztus végével azonban megszakadt a folyamat, pedig a csapat már készült a Hungarian Baja után a szlovák küzdelemre, ám a szervezõk hirtelen törölni kényszerültek a futamot. Így nincs más hátra, már csak egyetlen versenyen kell bizonyítania az Opeles egységeknek a Dakar Rally elõtt, mégpedig az utolsó magyar bajnoki futamon, mely november közepén kerül megrendezésre Kisbéren.

Izgalmasnak ígérkezik az utolsó összecsapás, ugyanis a magyar bajnokság mindent eldöntõ mérkõzésének lehetünk tanúi. A kupa sorsa még nem dõlt el, hiába az Opel Dakar Team Szalay Balázs és Bunkoczi László alkotta egysége vezeti a tabellát. Jelenleg 31,5 pont különbséggel tartják magukat a második helyen álló Korda Erik-Tóh György páros elõtt. Szalay Balázzsal az esélyeket latolgattuk, hogy is áll ez a bajnokság.

– Hogy érintett, mikor megtudtad, hogy elmarad a Slovakian Baja, ami szintén a bajnokság része lett volna?
Nagyon meglepett elõször, hogy törölték a futamot, mert készültünk rá. Sajnálom, hogy nem vehettünk részt rajta, mert a Senica melletti lõtéren mély homokos pályák vannak, amit kifejezetten kedvelek, ráadásul tesztnek is jó lett volna a Dakar elõtt. A bajnokság miatt nem aggódom, mert emiatt a Kisbér melletti verseny duplaszorzós lett, bár ami igaz, az igaz, így egyesélyes lett a dolog és mindent vagy semmit alapon kell teljesítenünk. Mondjuk, ettõl válik majd izgalmassá a küzdelem, sõt, talán csak az utolsó percekben dõl el a bajnokság.

– És erre az utolsó esélyre külön felkészítitek a technikát és magatokat, vagy nem kezelitek másként, mint a többi futamot?
Az autót jelenleg már a 2011-es Dakarra készítjük fel, emiatt reméljük, hogy már Kisbérre tökéletes lesz. Egyébként az utolsó magyar bajnoki futamra ugyanúgy készülünk és ugyanúgy állunk rajthoz, mint az eddigi magyar OB futamokon. Természetesen szeretnénk megnyerni a versenyt és ezért mindent el fogunk követni. Nagyon régen ugyan, de már versenyeztünk Kisbéren, ezért nagyjából tisztában vagyunk a terepviszonyokkal.

– Mekkora csapattal készültök Kisbérre?
Szerencsére az évünk jól alakult idén, minden versenyre négy-öt autóval állhattunk rajthoz, azonban Kisbérre csak három autóval kalkulálunk, ott nem lesz celeb pilótánk.

– Beváltotta a hozzáfûzött reményeket egyébként a vendégpilóták szerepeltetése?
A tereprali néupszerûsítése érdekében csináltuk, hogy az egyik versenyautókba különbözõ sztárokat és más sportágakban kiemelkedõ teljesítményt nyújtó versenyzõket ültettünk be.

– Jövõre hogy tervezed a csapatot? Bõvültök még, vagy az öt autónál megálltok és inkább a fejlesztések kerülnek elõtérbe?
Jövõre szeretnénk stabilan, fix versenyzõkkel, mind az öt autóval indulni a bajnokságban, ennek a feltételeit próbáljunk megteremteni. Illetve gondolkodunk abban is, hogy a challenge kategóriába is építünk egy autót a 2011-es szezonra.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13