LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Körverseny

Úgy tûnik, a PROHUN 500 elnevezésû gyulai futam elnyerte a körök versenye címet, hiszen minden szelektív szakaszt két, illetve három körben kell teljesítenie a mezõnynek. Ma két pályán zajlott a verseny, amelyen délelõtt is és délután is végigszáguldottak a versenyzõk.

Korán reggel, amikor a csapatok megjelentek a szervizparkban, az éjszakai esõzést követõen hideg volt és minden el volt ázva, ezért a versenyigazgatóság engedélyezte, hogy sárgumira váltsanak a versenyzõk. Szalayék azonban jól döntöttek, amikor nem jöttek be a szervizbe a rajt elõtt, hiszen már délelõtt hétágra sütött a nap és porzott a terep.

Nagy küzdelem vette kezdetét, Szalay és Bunkoczi átvették a vezetést, a déli nagy szervizben az eredmények állásakor azonban csupán 40, illetve 48 másodperces különbség volt az élen állók között, Az elsõknek így sok veszítenivalója volt, fõleg, hogy a körözések eredményeképp teljesen lutri, hogy ki kinek a porába fog belefutni, azaz mennyire lassíthatja le az elõtte járó. A nap végi eredményekben azonban szerencsére nem borult nagyon a sorrend a délelõttihez képest, Szalay a nap végére is megtartotta vezetõ pozícióját, a csapat másik Antarájával a Rónai-Galambos páros pedig a 9. helyen áll.

„Mind a négy szakaszon meggyûlt a bajunk a porral és az elõttünk haladókkal. Úgy érzem, ha elõrébb indulhattunk volna, tiszta köröket futottunk volna. Mivel most elõl állunk és holnap elsõként rajtolunk, több esélyünk lesz a gyorsabb sebességre.” – számolt be Szalay Balázs, az Opel Antara RR pilótája.

Holnap újabb két pálya kerül terítékre kétszer, azaz ismét négy szakaszon mérhetik össze erejüket a résztvevõk. A rövidebbik, 61,9 km-es pálya Kötegyán település környékén található, a hosszabbik (56,2 km) pedig Újszalontánál kezdõdik és oda is tér vissza. A terepet persze változatlanul földes, poros utak jellemzik. Mindenképp izgalmasnak ígérkezik a vasárnapi kvóta, éles küzdelem várható a dobogós helyekért.       

Nem hivatalos eredmény:
1. Szalay-Bunkoczi (02:22:07), 2. Porizek-Sykora (+00:00:52), 3. Korda-Tóth (+00:01:06), … 9. Rónai-Galambos (+00:14:34)

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13