LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Közlemény

Magyarország a Dakar Series elsõ versenyhelyszíne
Közép-Európa Rali 2008. április 19-26.

Magyarország megnyerte annak a lehetõségét, hogy az idei év egyik legnagyobb nemzetközi érdeklõdésre számot tartó sport- és médiaeseménye hazánkban legyen. Magyarország számára ez mind turizmus és országmarketing, mind sportszakmai szempontból kiemelt jelentõségû program.

Dakar Series – a „Dakar Sorozat”
2008. januárjában a Dakar Rali történetében elõször terrorfenyegetések miatt felelõs döntés meghozatala után a licenctulajdonos, szervezõ cég, az A.S.O. törölte a versenyt. A szervezõk átgondolva a Dakar eddigi struktúráját új rali sorozat elindítását jelentették be, amelyet Dakar Series-nek neveztek el. Ennek a sorozatnak elsõ versenyhelyszínéül Magyarországot választották.

A Közép-Európa Rali
A Dakar Series Central European Rally (CER) vagyis a Közép-Európa Rali Budapestrõl indul és 4 magyarországi, valamint három romániai (erdélyi) szakasz után Balatonfüreden fejezõdik be. A gyorsasági szakaszok csak olyan honvédségi katonai lõtereken lesznek, amelyek rendszerint hasonló rendezvények színterei. Az ún. összekötõ szakaszokon a versenyben résztvevõ gépjármûvek a KRESZ szabályok betartásával közlekednek, melyeket a szervezõk külön traffipaxok telepítésével is ellenõriznek.

A Dakar Ralihoz hasonlóan a Közép-Európa Ralin is 3 jármûkategóriában lehet indulni (motorkerékpár vagy quad, autó és kamion), illetve két versenykategóriában: professzionálisban vagy amatõrben. Az A.S.O.-hoz eddig beérkezett jelentkezések alapján várhatóan mintegy 250 versenyzõ (100 autó, 100 motor, 20 kamion) indul el a Dakar pótlásaként rendezett 2008. tavaszi versenyen, amelyrõl elõreláthatólag 150 újságíró tudósít majd a világ minden pontjára.

Közép-Európa Rali 2008 programja

Dátum Program
2008. 04. 17. Bemutatkozó fesztivál Szegeden
2008. 04. 18. A magyar versenygépek mûszaki átvétele Budapesten

Látványos showmûsor
2008. 04. 19. A külföldi versenygépek mûszaki átvétele Budapesten
2008. 04. 20. Budapest-Nagybánya szakasz Gyorsasági szakasz a táborfalvai lõtéren
2008. 04. 21. Nagybánya-Szováta szakasz
2008. 04. 22. Szovátai szakasz
2008. 04. 23. Szováta-Debrecen szakasz
2008. 04. 24. Debrecen-Veszprém szakasz 2 gyorsasági szakasz a táborfalvai lõtéren
2008. 04. 25 Veszprémi szakasz 2 gyorsasági szakasz a jutaspusztai lõtéren
2008. 04. 26. Veszprém-Balatonfüred szakasz, díjkiosztó, gálaest Gyorsasági szakasz a jutaspusztai lõtéren
2008. 04. 27. Hazautazás

A Közép-Európa Rali rendezési költségei
A 2008. évi Közép-Európa Rali egy teljesen új kezdeményezés, amely megalapozhatja a Dakar Series sorozat sikerét. Az A.S.O. ezért idén különösen nagy terhet vállal a versenybõl. A Magyar Turizmus Zrt. 200.000 eurós (2007. januári árfolyamon kb. 52 millió Ft) támogatása mellett az A.S.O. további 800.000 eurós költséget vállal magára. A verseny szervezéséért és technikai lebonyolításáért, a szerzõdõ partnerek felé történõ helytállásáért minden felelõsséget az A.S.O. vállalt. A Magyar Állam tehát kivételesen kedvezõ feltételekkel állapodott meg az esemény befogadásáról.

A Közép-Európa Rali turisztikai hatása
Csupán a többletturizmusból fakadó adóbevételi hatás bõven fedezi a hozzájárulásként fizetendõ 52 millió forintos állami kiadást, sõt a feltételezések ismeretében kijelenthetõ, hogy a Dakar Series Central European Rally megrendezése jelentõs többletbevételi forrást generál a Magyar Államnak.

A Közép-Európa Rali és a természet
A gyorsasági szakaszok csak olyan honvédségi katonai lõtereken lesznek, amelyek rendszerint hasonló rendezvények színterei, csak a már meglévõ utakat használhatják a versenyzõk. Az ún. összekötõ szakaszokon a versenyben résztvevõ gépjármûvek a KRESZ szabályok betartásával közlekednek, melyeket a szervezõk külön traffipaxok telepítésével is ellenõriznek. A szervezõ francia cég különösen nagy figyelmet fordít a pályák környezetének helyreállítására is. A verseny után tereprendezést végeznek és eltakarítják a nézõk után esetlegesen keletkezõ hulladékot.

A Közép-Európa Rali média megjelenései
A 2008-as versenylemondást követõen a közép-európai futam megrendezésének hírét minden bizonnyal kiemelt figyelem fogja követni. Várhatóan a Dakar Series közép-európai futama hasonló publicitást kap, mint eddig a Dakar Rali. Az Eurosport élõben közvetíti az eseményt, valamint az A.S.O. három nemzetközi hírszolgáltatóval is leszerzõdött, és 300.000 eurós költségvetéssel készül a saját mûsorkészítésre.
A fentiek alapján a Dakar Series-rõl szóló hírek révén Magyarország kiemelt figyelmet fog kapni a nemzetközi médiában.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13