LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Lélegzetvételnyi szünet
A Dakar-rali távjának több mint a felén túl vannak a versenyzõk (az autósok egész pontosan 4529 kilométert tettek meg eddig), úgyhogy megérdemelt pihenésüket töltötték vasárnap San Miguel de Tucumánban. 

Az Opel Dakar Team táborában darabokra szedték a versenyautót a szervizesek, kicserélték a kopó alkatrészeket, majd újra felépítették a Mokkát, amely eddig kiválóan szerepel a sivatagi körülmények között csakúgy, mint a murvás erdei utakon. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a szombati hektikus, félbeszakított szakasz után a 29. helyrõl várja a folytatást. 
„Szerencsések vagyunk, mert egy nem túl súlyos technikai gonddal megúsztuk az elsõ nyolc szakaszt. S hogy mi lesz a taktika a hátralévõ napokra? Most már nincs miért tartalékolni, menni kell! Ha jól sejtem, most még két gyors nap következik, aztán megyünk vissza a sivatagba, ami megint nagy kihívást jelent majd számunkra” – mondta Szalay, aki azt is elárulta, jópofának tartja, hogy a szünnapon a mezõny egy lóversenypálya kellõs közepén táborozik. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13