LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Limai kalandok
Limában a teljes Opel-csapat! Az alakulat egyik fele már szilveszterkor megérkezett (úgyhogy duplán is ünnepelt, egyszer a repülõn a magyar új évet, aztán öt órával késõbb itt, az ittenit), a másik, beleértve a pilótát, Szalay Balázst is, csak szerda este (magyar idõ szerint éjszaka) landolt Peru fõvárosában, ahol január 5-én elrajtol a világ leghosszabb és legnehezebb terepralija, a Dakar. 

Szalaynak nem voltak különösebb kalandjai – azon kívül, hogy a mindent egybevetve 23 repülõn és reptereken töltött idõ alatt megnézett négy filmet és bármennyire is fáradt volt, nem aludt, hogy rögtön átálljon –, a navigátor, Bunkoczi László viszont érdekes limai kalandokról mesélt. 

Például azzal kapcsolatban, hogy miként kapták vissza a komp gyomrából a versenyjármûveket. 
„Mondtuk, a taxisnak, hogy vigyen a kikötõbe. De mivel volt nálunk fényképezõgép és kamera is, azt hitte tévések vagyunk, és a helyi zavargásokat szeretnénk látni, úgyhogy bevitt minket egy konkrét harci övezetbe, ugyanis itt hatalmas tüntetések voltak, amelyek sajnos halálos áldozattal is jártak – igaz, ezt csak másnap láttuk a tévében. Szóval miután sikeresen megúsztuk a tûzfészekben tett villámlátogatást, a taxis elvitt minket a kikötõnek egy teljesen másik végébe, úgyhogy nagy nehezen, hosszas útbaigazítások árán jutottunk csak el a jármûvekhez. Azok szerencsére rendben voltak, a hathetes hajókázás csak a bolgárok kocsiját viselte meg kissé, az nem nagyon akart elindulni, de a némi unszolásra – értsd: bebikáztuk – végül mégiscsak összeszedte magát” – mondta Bunkoczi, akinek többek között a csapat versenykamionjának sofõrje, Darázsi Zsolt, valamint kamionban ülõ Vörös Ferenc, Szalai Norbert, illetve Hovanyecz János volt a társa a kalandokban. 
Az autók, motorok és kamionok egyébként jelenleg Lima tengerpartján, hosszú tömött sorokban várnak a sorukra – egész pontosan az adminisztratív és technikai ellenõrzésre, amelyen Szalay és Bunkoczi vadonatúj Opel Mokkája itteni idõ szerint úgy este hét tájban (otthon éjfél) esik majd át. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13