LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Majdnem „szimpla” nap
A Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert kamionos trió a 48. helyen teljesítette a Dakar-rali harmadik szakaszát – a fiúk elmondása szerint különösebb bonyodalom nélkül. Na jó, volt egy kis eltévedés (majd’ egy órányi) és hosszasan ráncigáltak egy segítséget kérõ holland kamiont – de a rutinos Darázsi szerint ez a játék része. 

„Voltak rizikós részek, de azok mindig vannak. A kamionnal egyébként is úgy van az ember, hogy ha két irányból lehet kerülni egy dûnét, akkor azt választod, amelyik kézre esik. Mi most balra mentünk, de jobbra kellett volna – persze, ez csak utólag derült ki, amikor már fent voltunk egy olyan dombtetõn, ahonnan nem lehetett visszafordulni. Úgyhogy kerestük az utat rettenetesen, és közben szûz területekre értünk, ahol még nem ment elõttünk senki. Ez mindig nagy élmény és egyben nagy kihívás, de körülbelül egyórás bolyongás után visszataláltunk az útra. Ezt leszámítva különösebb kalandunk nem volt, ha csak az nem, hogy vagy húsz percig ráncigáltunk egy holland kamionost. Aztán mivel elfelejtettük visszafújni a kereket, lefordult a gumi, úgyhogy a jobb elsõ kereket is ki kellett cserélni” – mesélte az Opel Dakar Team kamionversenyzõje, Darázsi Zsolt a „szimpla” nap történéseit, amelynek során jó néhányat elõzött is, hiszen a 62. helyrõl a 48.-ra jött fel a nap végére. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13