LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Még trükkösebb navigáció

A navigátorok szempontjából még nehezebb lesz a 2011-es viadal, mint az eddigiek voltak – pedig már azok is tele voltak buktatókkal és próbatételekkel. Kérdezhetnék: mit panaszkodnak? Van itinerük, GPS-rendszerük, a kettõvel együtt már csak odatalálnak, ahová kell.

Csakhogy míg a normál mûholdas navigációs rendszerek pontosan mutatják az irányt, a távolságot, addig a versenyben használatos GPS-t szinte kizárólag arra használják, hogy ellenõrizni tudják, elhagyták-e a versenyzõk a megadott útvonalat. No és a GPS jelez akkor, amikor a versenyzõk megközelítik azokat a pontokat (way point-nak hívják õket), amelyeket érinteniük kell a szabályok szerint. Ha nem teszik, büntetést kapnak.

Nos, míg a korábbi években a szabályok szerint ha valaki három kilométeres távolságba ért a way pointhoz, azt a GPS láthatóvá tette számukra – de csakis ezután mutatta meg, merre kell menni. Aztán amikor az autó, motor, vagy kamion kétszáz méteres közelségbe ért, a rendszer érzékelte, hogy a pont érintve, vagyis a részfeladat teljesítve.

A rendezõk most tovább nehezítették a versenyzõk dolgát, ugyanis a fentebb említett három kilométeres távolságot (amelyen belül a GPS már jelezte a way point-ot) 800 méterre csökkentették…

„Az eredeti terv az volt, hogy 400 méterre csökkentik – mondta Dirk von Zitzewitz, aki 2009-ben Giniel de Villiers oldalán Dakar-gyõzelmet szerzett a Volkswagen-csapatnak. – Ez azonban már tényleg drasztikus lett volna, hiszen száz kilométer per órás sebességnél mindössze 7.2 másodpercet jelentett volna. A gyári csapatok tempójánál ez nagyon rövid idõ, de a motorosoknak talán még ennél is jóval nehezebb lett volna, hiszen az õ sebességük is magas, ráadásul egyedül kell mindenre figyelniük. Ezután a rendezõk megduplázták a távolságot négyszázról nyolcszáz méterre, ami már jóval barátságosabb, de még így is elég nehéz. Az efféle döntések egyébként még fontosabbá teszik az együttmûködést a pilóta és a navigátor között. Személy szerint engem nagyon vonz ez az új kihívás: bonyolult lesz, ugyanakkor nagyon izgalmas.”

Egy másik újítás, hogy míg a korábbi években a már december elején nyilvánosságra hozták a pontos útvonalat, a csapatok és párosok nagyjából ki tudták következtetni, merre vezet majd a szelektív szakasz, s ha a pontos irányt nem is tudták meghatározni, legalább sejtésük lehetett arról, milyen talajtípusra számíthatnak. A januári Dakartól kezdve azonban csak az össztávot és a szelektív szakasz hosszát hozzák nyilvánosságra, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy megtippeljék az útvonalat.

„A fentiek eredményeként a karácsonyi szünet egy kicsit kevésbé lesz melós, viszont ami utána következik, az elég durva, mert hiszen december harmincadika és január elseje között kell feldolgozni a kapott információkat – már amennyit lehet” – mondta von Zitzewitz

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13