LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Megható tesztkör
Szalay Balázs pontosan tudja, mit tud adni a tereprali, hiszen majd’ húsz éve, hogy szerelembe esett a sportággal, s azóta képtelen szabadulni. Az elképesztõ kalandokat, a nehéz feladatokat, a pokoli fárasztó Dakar-napokat látva mégis olykor nehéz elmondani, mi ebben olyan nagyon jó. Könnyebb megosztani az élményt, ezért Szalay is gyakran választja azt a megoldást, hogy néhány szerencsést elvisz egy élménykörre az Opel Antarával, hogy õk is megérezhessék, mi a jó a terepraliban.

Nos, a legutóbbi teszt nemcsak a „vendégnavigátornak”, hanem a Dakar-ralit tizenegyszer megjáró Szalaynak is maradandó élményt nyújtott – ezúttal egy olyan hölgy ült mellette a jobb egyben, akinek élete vágya volt, hogy kipróbálhasson egy ilyen érces hangú, erõs versenyautót, mint az Antara.
Sáfrány Anita a borzalmas, 2006-os augusztus 20-ai vihar során sérült meg – rádõlt egy fa, aminek következtében a csinos lány deréktól lefelé lebénult. Õ azonban nem adta fel – kipróbál mindenféle extrém sportokat, így jutott el az Opel Dakar Team tesztjére is. Az élménykör után fülig ért a szája.
Életem legnagyobb élménye volt ez a néhány perc, szinte éreztem, hogy bizsereg a lábam, pedig ilyesmit már régóta nem éreztem” – mondta Anita a könnyeivel küszködve, de jó volt látni, hogy örömében sírt.

Ettõl persze Szalay is meghatódott, és mesélt Anitának egy spanyol versenyzõrõl, Isidre Esteve-Pujolról, aki motoros volt, de egy enduro-balesetben megbénult deréktól lefelé, ám ez nem szegte kedvét, két évvel késõbb már autóval állt ott a Dakar rajtjánál. Akkor volt egy kis gond, amikor ásni kell a homokban (mert ez a szerep akkor egyedül a navigátorra hárult), de ezt leszámítva remekül mûködött együtt a páros.

Szalayék ezután élesben is tesztelték az autót Inárcs környékén (az egyik Antara volánja mögé Kedves Ferenc ült, hogy elsõ kézbõl szerezzen tapasztalatot a versenygéppel), hiszen hamarosan kezdõdik az országos bajnoki sorozat, amelyen szeretnének ismét a topversenyzõk között küzdeni.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13