LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Minden fronton jól áll a Szalay Dakar Team!

A délelõtti száguldás, majd a defekt miatt lassabb utolsó 25 km után délután újra remekül autózott Szalay Balázs. A harmadik nap második szelektívén és az összetettben is a legjobb helyet foglalta, ill. foglalja el a 10. Dakar-ralijára is készülõ versenyzõ. A délutáni 76 km-t ismét lerövidítették a szervezõk – nem csoda, hiszen hatalmas esõk nehezítették a versenyzést – az Opel Antara RR-t kormányzó páros azonban az esõ és a rövidítés ellenére a 15. lett, az összetettben pedig immár a 14. helyen áll. A mezõny ugyanazt a pályát tette meg ma a romániai Nagybánya környékén, mint tegnap, csak visszafelé és debreceni befutóval.

„Délelõtt már említettem: nagyon jó érzéssel tölt el, hogy az ellenõrzési pontnál megelõztük az eltévedõ Carlos Sainzot – kezdte értékelését Szalay Balázs. – Kiválóan indult a nap, jó tempóban autóztunk, pedig nem akartunk kockáztatni, hiszen az összetett versenyben eddig jól szerepelünk. Zuhogott az esõ délelõtt és délután is, így nagyon sok vízátfolyással, valóságos patakokkal találkoztunk a pályán. Nagy volt a sár, de ennek ellenére élveztük a versenyt. Délután semmi gondunk nem volt az autóval, arra törekedtünk, hogy biztonságosan teljesítsük a szakaszt. Nagyon örülök, hogy a miénk a legjobb magyar egység az autósok és a kamionosok között is!”

A kamionosoknál a holland Stacy utolérhetetlen – igaz ma 11másodperccel megelõzték -, ám Darázsi Zsolt úgy tûnik kezd belelendülni – ahogy ígérte – és már a nyolcadik helyen áll az összetettben, mivel a mai napot a nyolcadik helyen zárta. A két eredmény között csupán annyi az összefüggés, hogy mind kettõ nyolcas, no meg mind kettõ nagyon jó. A legjobb magyar kamionos egység a Darázsi, Bahor, Kis trió!

Az autósoknál De Villiers nyert délelõtt, Sainz délután lett elsõ, de az összetettben Stephan Peterhansel 2 perc 8 másodperccel vezet. A motorosoknál a szlovák Katrinak oda-vissza oktatta a mezõnyt és már a 2. az összetettben, de a francia Casteu több mint 3 perces elõnnyel várja a folytatást. A regionális MOL Dakar Team motorosa, a román Gyenes Emanuel a szintén kiváló 8. helyen áll a kétkerekûek között.

A Szalay Dakar Team az eddig elért remek eredmények alapján már alig várja a szerdai folytatást.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13