LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Minden most kezdõdik el…

A Silk Way rali mezõnye túl van a 9599 kilométeres össztáv több, mint felén (egészen pontosan 5593 kilométeren), mégis a legtöbben úgy gondolják, a neheze csak most jön. A versenyzõknek az Ürümcsiben töltött szünnapon volt idejük rákészülni a második nagy menetre – a szabadidõt pihenéssel, rövid városnézéssel töltötték, kihasználták a lehetõséget, amit a rendezõk biztosítottak számukra és beneveztek egy hátmasszázsra, és akadt, aki este elfogadta a meghívást az ürümcsi operába. 

A szervizcsapatok persze közben serényen dolgoztak, kicserélték a kopó alkatrészeket, s felkészítették a jármûveket a sivatagi szakaszokra, amelyek csak ezután következnek. Az Opel Dakar Team kettõse, Szalay Balázs és Bunkoczi László az összetett 12. helyrõl várja a második félidõt. 
„Borzasztóan hosszú napok vannak mögöttünk, sok összekötõ szakasszal – mostantól ebbõl kevesebb lesz, a mért szakaszból viszont több, ami élvezetesebbé teszi a napokat – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – A mögöttünk lévõ szakaszok sem voltak könnyûek, a legutóbbi nekem különösen nehéz volt, mert a gyomorproblémáim akkor csúcsosodtak, és mivel nem mertem enni, nem volt energiám. Ezt leszámítva élvezhetõ szakaszok voltak, amennyire lehetett, élveztem is õket, de tegyük hozzá, szerintem minden most kezdõdik el, a verseny nehezebb része még hátravan…”

Bunkoczi László visszatekintve az elmúlt egy hétre azt mondta: sok olyan apró problémával találták szembe magukat, amivel nem számoltak, de nyilván a maratoni terepraliknak ez is a része, s akadtak olyanok a mezõnybõl, akiknek sokkal nagyobb gondjuk volt, bár ez nem vigasz. 
„Azt mondják, a hibákat este kell megszámolni, és nekünk az estét Hszian jelenti majd. Ezért is felesleges a szünnapon mérleget vonni, mert az, ahol tartunk, nem jelent semmit, csak azt hogy eljutottunk idáig – mondta Bunkoczi László. – Az összetett tizenkettedik hely vállalható eredmény, de sokkal több van bennünk, s remélem, ezt meg is tudjuk mutatni az elkövetkezõ napokban.”

A mezõny másik magyar egysége, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió a monstrumok között a 9. helyet foglalja el a félidõben. De a sárga Scania pilótája is azt gondolja: most jön a fekete leves…
Rögtön hétfõn egy 420 kilométeres dûnés, sivatagi szakasz vár a mezõnyre, amely nem tréfadolog, fõleg, ha igazak az elõrejelzések, és tényleg 40 Celsius-fok fölött lesz a hõmérséklet. Mert akkor nem csak sok homok lesz, hanem sok puha homok is.

SILK WAY RALI
Az összetett állás 8 szakasz után (eddig megtett táv: 5593 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 Maxi) 21:10:06, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008) 1:08:41, 3. Menzies, Mortensen (amerikai, Mini) 1:42:32 ó h., …12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 4:44:42 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilnur Musztafin (orosz, Kamaz) 23:29:34 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 9:54 p h., 3. Kolomy, Stross, Ernst (cseh, Tatra) 20:26 p h., …9. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 7:01:40 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába! A magyar páros, amely számtalanszor bizonyított a világ különböző sivatagjaiban, ezúttal az Africa Race-en áll rajthoz, méghozzá a raid kategóriában. A mezőny december 28-án rajtol Monacóban, és a klasszikus Dakar-útvonalat követve Marokkót és Mauritániát átszelve január 12-én érkezik meg Szenegál fővárosába, vagyis Dakarba. A raid kategória […]
Olvasd tovább
2024-12-20
Új helyszínen a regisztráció!
A szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a 16. Africa Eco Race regisztrációja új helyszínre költözik. Nem is akárhova Bordighera, Vallecrosia és Camporosso városába. 2024. december 27-től 28-ig Liguria először fogadja a rally-raid kategória előkészítő folyamatait. Bordighera, egy bájos város a liguriai parton, amely világszerte ismert és szeretett csodálatos történelmi központja miatt, Vallecrosia a gyönyörű […]
Olvasd tovább
2024-08-08
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20