LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Mint kés a vajon!

Remek tempót diktáltak. Ezt onnan tudták, hogy sorra elõzték meg az ellenfeleket. Igaz, ez azzal is járt, hogy viszonylag sokat autóztak porban, de a riválisok nagyon sportszerûen félrehúzódtak, amikor az Opel Mokka mögéjük ért. 

A hetedik helyen rajtoló Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs úgy ment át a mezõnyön, mint kés a vajon, s jó esélye volt arra, hogy megszerezze idei elsõ szakaszgyõzelmét. Hogy végül nem sikerült – hanem négybõl immár harmadszor másodikként ért célba –, arról két defektes kerék tehet. 


„A szakasz elsõ része nagyon jól sikerült, szinte mindenkit sikerült megelõzni, s az utolsó ellenõrzõ pontnál vezettünk is, amikor egy keskeny, lejtõs úton, a kövek között odaütöttük az autót – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – Rögtön kaptunk is egy jobb hátsó defektet, s bár viszonylag rövid idõ alatt lecseréltük a kereket, alig indultunk el, amikor észrevettük, hogy a bal hátsó is lyukas. És amíg azzal bíbelõdtünk, hogy kicseréljük, többen is visszaelõztek.”
Ettõl kezdve ráadásul Szalaynak vissza is kellett vennie a tempóból, ha nem akart úgy járni, mint csütörtökön, amikor majd’ két órát veszített a harmadik defekt miatt. Értelmetlen lett volna kockáztatni, az Opel Dakar Team párosa nem is tette, így 1:12 perc hátránnyal másodikként ért célba a francia Michel Turon Barrere mögött. 
„Boldog vagyok, hiszen összességében jó nap volt a mai – mosolygott Szalay, aki az összetettben egy hellyel elõrébb lépett, és a hatodik helyrõl várja a folytatást. – Bár a végén egy kicsit megkeveredtünk, amikor a defekt után visszaültünk és Laci még éppen csatolta be magát, elmentünk Loomans mögött egy nyomon, amirõl kiderült, hogy nem jó. Körülbelül hatszáz métert tettünk meg fölöslegesen, de nem is ez volt a legnagyobb gond, hanem az, hogy vissza kellett vennünk a tempóból, mert már nem akartunk fölösleges kockázatot vállalni.”



„Ma pont annyi defektünk volt, mint amennyi pótkerekünk, s ez tulajdonképpen jó  hír” – tette hozzá Bunkoczi László, akinek a biztonsági öv alaposan megtépázta a vállát, helyes kis hólyagok keletkeztek rajta. 
De azt mondja, ez teljesen üzemszerû a versenynek ebben a szakaszában. 
A kamionos Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió is remek napon van túl – ráállt egy egyenletes tempóba, s abban autózva, közben elõzgetve megnyerte a szakaszt. Folytatta tehát a hagyományt: idén is nyert szakaszt, ugyanúgy, ahogy az elmúlt négy Africa Rac-en mindig. 
„A gyors szakaszokon a mi jármûvünk csak százhússzal megy, a többieké százötvennel, de a technikás részeken ledolgoztuk a hátrányunkat. Bíztam benne, hogy az idén is nyerek szakaszt, boldog vagyok, hogy sikerült, és remélem, nem ez volt az utolsó” – mondta Kovács Miklós. 

AFRICA RACE
4. nap, Assa–As Sakn (össztáv: 404.76 km, ebbõl szelektív szakasz: 389.53 km). Autósok: 1. Michel Turon Barrere, Guillaume Martineau (francia, Buggy) 4:32:10, 2. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:12 perc hátrány, 3. Sazonov, Sakimov (kazah, Hummer) 6:34 p h. Kamionosok: 1. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 4:59:04, 2. Tomecek, Moravek (cseh, Tatra) 2:28 p h., 3. Essers, Lauwers, Boerboom (belga, MAN) 2:51 p h.
Az összetettben. Autósok: 1.  Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi (francia, Buggy) 15:18:16, 2. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 27:10 p h., 3. Sabatier, Rozand (francia, Buggy) 34:14 p h., …6. Szalay, Bunkoczi 1:54:21 ó h.Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek 17:55:10, 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13