LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Mozgalmas nap

Két 28 km-es és három 31 km-es szelektívet írtak elõ mára. A rövidebbik szakasz megegyezett a tegnapi útvonallal, csak visszafelé küldték rá a mezõnyt. A hosszabbik egy hurok pálya volt, a rajt és a cél helyszínét a Berettyóújfalu melletti lõdomb mellett jelölték ki.

Az éjszakai esõ feláztatta a pályákat, hatalmas tócsák és óriási sárdagonya köszöntötte a versenyzõket a ma reggeli szelektíven. Az idõjárás azonban késõbb sem kímélte a csapatokat, ugyanis egész nap borult, esõs idõ volt, így a nap folyamán a szervizpark is sártengerré változott. Akin nem volt gumicsizma, komoly küzdelemmel állt szemben már pár méter megtételével is.

Reggel a szervezõk engedélyezték a gumicserét saját idõbõl, de Szalayék nem éltek a lehetõséggel. Ez rossz döntés volt, ugyanis a pályán nagyobb dagonya várta õket, mint amire számítottak. Az elsõ szerviz alkalmával azonban orvosolták ezt a problémát és eredményül megtáltosodott az Antara RR párosa. Szalay és Bunkoczi 02:20 percet vert az addig elsõ helyen álló Korda-Tóth kettõsre és ezzel átvették a vezetést az abszolút tabellán.

Sajnos a nap utolsó szelektívjén defektet kapott az Opel Dakar Team kettõse és közel 9 percet vesztegettek el a pályán a kerékcserével. „A defektnek nem örültünk, ráadásul a sáros terepen megszorultak az anyák és nagyon nehezen ment a kerékcsere. Ezzel jó sok idõt veszítettünk, talán az esélyt is a gyõzelemre, de holnap még van nap, talán sikerül behozni valamit a hátrányunkból.” – mondta a nap végén Szalay Balázs.

A csapat Rónai Péter-Galambos Tamás párosa a versenyigazgatóság döntése alapján ma már nem folytathatta a versenyt, mert a maximum idõt kikésték a pályán. Ez megrázta a párost, hiszen forfaitolni akartak, miután beestek egy vizesárokba és ez hátráltatta õket a menetben. „Nagyon rosszul esett nekünk, hogy emiatt kizártak a küzdelembõl. Ennek ellenére õszintén remélem, hogy a versenyigazgatóság következetesen járt el és a jövõben minden versenyzõt egységesen vesznek górcsõ alá hasonló esetekben.” – nyilatkozta csalódottan Rónai Péter. A páros ettõl függetlenül autóba ülhetett ma, elõfutó autóként maradhattak jelen a rendezvényen.

A sorrend ma sokat változott, Szalayék a második helyrõl indultak, majd az élen is álltak, végül a harmadik pozícióban zárták a napot. Jelenleg a Palik-Darázsi kettõs vezet, a második helyen pedig Korda Erik és Tóth György áll. Szalayék 8,5 perces lemaradással várják a vasárnapi rajtot.

Holnap Derecske mellett folytatódik a küzdelem, a szervizparktól kb. 2 km-re lesz a rajt és a cél. Az idõ az ígéretek szerint nem javul, változatlanul hideg lesz, esõ és sár.

 

Nap végi interjúk

Palik László:
A tegnapi elkeseredettség után most már sokkal jobban érezzük magunkat. A jósolt esõ ma megérkezett, ám ez nem jelentett minden esetben elõnyt a számunkra. Nehéz volt megtalálni a körülményekhez leginkább megfelelõ gumit, szinte folyamatosan cserégettük a kerekeket, nagy volt a taktikázás. A mai utolsó szelektívre például sáros terepre való abroncsot választottunk. Aztán ahogy elindultunk az elsõ pár kilométer után belém nyilallt, hogy ezt nagyon elnéztük, hiszen sehol sem volt sár az úton. Aztán a szelektív második fele tényleg egy kisebb mocsár volt; ott próbáltam nyomni neki, ahogy csak tudtam, és végül sikerült átvennünk a vezetést. Nagyon kicsi a különbség köztünk és Korda Erikék között, úgyhogy holnap nem lehet taktikázni. Talán az idõjárás is kedvez nekünk.

Korda Erik:
Elég változatos terepen zajlott ma a verseny, és sajnos nem volt lehetõségünk minden esetben a legmegfelelõbb gumitípus használatára. Ez történt az utolsó szelektíven is, amikor végül elveszítettük a vezetõ helyünket. Így holnap nem kell elsõként rajtolnunk, de ez engem különösebben nem foglalkoztat, szeretek elsõ induló is lenni. Ha holnap távol maradnak a felhõk, és felszáradnak a pályák, úgy komoly esélyünk lehet az újabb gyõzelem megszerzésére. Szalay Balázsék szerencsétlen defektje miatt hátrafele már nem nagyon kell nézegetnünk. Hogy holnap megverjük-e Palik Laciékat? Mindenképpen, ez nem is kérdés. Ha más nem, legfeljebb bottal – mondta viccesen Korda Erik.

Fazekas Károly:
Volt egy kis problémánk a nap elején, belecsúsztunk egy árokba, ahonnan nem sikerült egybõl kijönnünk, és így elég sok idõt veszítettünk. A folytatásban viszont kifogástalan volt az autóm, és nagyon jó idõket sikerült mennünk. Reményeink szerint holnap még egy-két helyet javíthatunk. A mohácsi borulás után, nagyon kellenek a pontok, az egyetlen lehetséges nullázást már kihasználtuk, tehát most fel sem merült, hogy feladjuk a versenyt.

 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába! A magyar páros, amely számtalanszor bizonyított a világ különböző sivatagjaiban, ezúttal az Africa Race-en áll rajthoz, méghozzá a raid kategóriában. A mezőny december 28-án rajtol Monacóban, és a klasszikus Dakar-útvonalat követve Marokkót és Mauritániát átszelve január 12-én érkezik meg Szenegál fővárosába, vagyis Dakarba. A raid kategória […]
Olvasd tovább
2024-12-20
Új helyszínen a regisztráció!
A szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a 16. Africa Eco Race regisztrációja új helyszínre költözik. Nem is akárhova Bordighera, Vallecrosia és Camporosso városába. 2024. december 27-től 28-ig Liguria először fogadja a rally-raid kategória előkészítő folyamatait. Bordighera, egy bájos város a liguriai parton, amely világszerte ismert és szeretett csodálatos történelmi központja miatt, Vallecrosia a gyönyörű […]
Olvasd tovább
2024-08-08
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20