LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Nagy ellenfelek? Annál jobb!

A nagynevû ellenfelek a szokásosnál is nagyobb kihívást jelentenek. Csakhogy Szalay Balázst és Bunkoczi Lászlót mindig is vonzották a nehéz feladatok. Az Opel Dakar Team kettõse ennek megfelelõen a rajtlista nyilvánosságra hozása óta még jobban várja a hét végi idénynyitó világkupa-verseny, az Italian Baja rajtját, mint eddig.

Kiderült ugyanis, hogy jó nevû ellenfelekkel kell megküzdenie az értékes világkupa-pontokért.
„Ott lesz a mezõnyben a gyári Minivel Krzysztof Holowczyc, az állandó nagy ellenfeleink közül pedig elég Borisz Gadasint, vagy éppen Miroslav Zapletalt említeni, hogy a kétszeres Dakar-gyõztes Jean-Louis Schlesserrõl már ne is beszéljek. Ezt nem panasznak szánom, ellenkezõleg, ilyen nagynevû ellenfelek társaságában még nagyobb dicsõség jó eredményt elérni, márpedig bennünk tombol a bizonyítási vágy, szeretnénk dobogóra állni a viadalon” – mondta Szalay Balázs, aki azt is elárulta, az Opel Mokkában motort cserélt a csapat a Dakar után. Egyrészt, mert majd’ tízezer kilométer megtétele után ez amúgy is ildomos, másrészt pedig mert az úgynevezett „rövidebb távú” motort használják a sprintversenyeken, amely talán egy kicsivel erõsebb, mint a Dakar-erõforrás.
A párosnak nagyon jó élményei vannak a versenyrõl (Szalay legjobb eredménye egy negyedik hely 2010-bõl) úgyhogy mindketten nagyon készülnek a hétvégére.

Ami a navigációt illeti, Bunkoczi László elmondta nagyon kedveli ezt a versenyt, még akkor is, ha a gyors, nem éppen maratoni pályák miatt inkább ralis, mint terepralis jellegû.

„Ha akarom könnyû, ha akarom, nehéz verseny az Italian Baja, egyvalami azonban biztos: mindig élvezetes idénynyitót vívunk ott. A ralis múltamnak köszönhetõen nekem fekszik ez a verseny, úgy fogom fel, hogy felidézem a régi szép idõket. Hogy milyen eredménnyel lennék elégedett? Ezt nem fogalmaznám meg így konkrétan. Szeretném jól érezni magam a hét végén, mert ha jól érzem magam, az általában azt is jelenti, hogy gyorsak vagyunk” – mondta Bunkoczi László.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13