LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Navigátorok kössétek fel a gatyátokat!

Szaúd-Arábia szinte teljesen felfedezetlen terep a terepralisok számára, még akkor is, ha
rendeznek majd ősszel egy-két rövidebb versenyt, amelyre biztosan elutazik az élmezőny.
De a versenyzők nagy része úgy érkezik majd meg a januári Dakar helyszínére, hogy csak
fényképeken látta a tájat. Így azután fokozott figyelem irányul majd a navigátorokra, így az
Opel Dakar Team navigátorára, Bunkoczi Lászlóra is, akiknek változatos helyszíneken kell
majd „végigvezetniük” pilótáikat – ráadásul a lehető leggyorsabban.


Az útvonal részleteiről túl sokat még nem lehet tudni (az elnagyolt térkép a fontos
apróságokat elfedi), ám az biztos, hogy a mezőny látogatást tesz az üres negyedbe… Itt a
homok az úr, amerre a szem ellát – csak néhány kis falucska vagy oázis jelent
változatosságot a szemnek. A dűnék 250 méter magasak, ami még a legrutinosabb
dűnemászóknak is nagy kihívást jelent majd. Hát még a navigátoroknak…

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13