LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Nehéz nap, nehéz éjszaka, de versenyben vannak!

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettősnek nehéz napja volt, úgy is mondhatjuk, bemelegítő szakasznak a vasárnapi 277 kilométer kissé erős volt a 43. Dakar ralin! Miután a páros autójában tönkrement a kormányösszekötő, felrémlett annak a veszélye is, hogy itt a vége, ám Szalayékat nem abból a fából faragták, hogy csak úgy egykönnyen feladják. Nagy küzdelmek árán, majdnem hatórás szerelés végén vasárnap éjszaka az Opel Dakar Team kettőse elérte a Dakar-tábort, és miután a szervizcsapat reggel ötig dolgozott, a páros folytatni tudta a versenyt. 

De menjünk sorban, lássuk, miként élte meg a tizenötödik Dakarját teljesítő pilóta a vasárnapi napot!

„Köves, sziklás, puha homokos szakaszok váltogatták egymást ezen a 277 kilométeres szakaszon, amelyen a sziklák okozták a legfőbb bajt, legalább harminc jármű mellett mentünk el, és mindben szereltek valamit – mondta Szalay. – Sajnos utóbb mindannyian visszaelőztek, mert a köves szakasz a mi autónknak sem tett jót, gyakorlatilag szétráztuk a futóművet. Tönkrement a kormányösszekötő és nagyon sokáig tartott, mire megjavítottuk, főleg mert a kormányműbe menő csonkokat is ki kellett cserélni. Ránk esteledett, s nyilván ahol nappal sem volt könnyű megtalálni a helyes irányt – hiszen még a legjobbak is eltévedtek –, éjszaka pedig fokozódtak a nehézségek. Lestrapált állapotban volt a kocsi, de a fiúk reggelre versenyképes állapotba hozták.”

Bunkoczi László egyenesen azt mondta, a fiatalkorát, a 2004-es kezdeteket idézte ez a nap, mert többet mentek éjszaka, mint nappal – és ezt nem lehet megszokni, megszeretni pedig végképp nem. 

„Volt egy technikai hibánk, ami bárkivel előfordulhat, de mi majdnem hat órát szereltünk miatta, így belecsúsztunk az éjszakába. Száz kilométert jöttünk két és fél óra alatt, úgy, hogy olykor semmit sem láttunk, mert ment előttünk valaki. A 161. helyen rajtolunk, ilyen már nagyon régen történt velünk, de próbálunk felzárkózni és valahogyan célba érni, bár úgy látom, itt még az sem lesz könnyű. Ez azonban egy nagyon szép jubileum mindkettőnknek, Balázs tizenötödik, én a tizedik alkalommal vagyok itt a Dakaron, úgyhogy mindenképp szeretnénk célba érni.”

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – ÖTÖDIK SZAKASZ: DAKHLA ELÉRVE, FESZÜLTSÉG ÉS FORDULATOK AZ UTOLSÓ MAROKKÓI SZAKASZON
Dakhlába tartunk ezen az utolsó marokkói szakaszon, amelyet a várva várt pihenőnap követ. Egy hosszú, 629 km-es szakasz, amelyből 431 km a speciális szektor. A napot nagy fordulatok jellemezték Dél-Marokkó hatalmas homokos területein. A versenyzők a dűnéken kezdtek, majd gyors, gördülékeny pályákra tértek át. Ez az ötödik szakasz számos meglepetést és változást hozott az ideiglenes […]
Olvasd tovább
2025-01-06
AFRICA ECO RACE – NEGYEDIK SZAKASZ: IRÁNY LAAYOUNE
Az Africa Eco Race 4. szakasza Touizgui-ból Laayoune-ba vezette a versenyzőket, lenyűgöző délnyugati tájakat kínálva. Az 499 km-es útvonal, amelyből 486 km speciális szakasz volt, az idei kiadás egyik legimpozánsabb marokkói szakaszát mutatta be. A hatalmas sivatagi terek, amelyeket dűnék és tevék által taposott fűfoltok tarkítottak, komoly technikai kihívást jelentettek a résztvevők számára. A navigáció, […]
Olvasd tovább
2025-01-04
AFRICA ECO RACE – HARMADIK SZAKASZ: ERG CHEGAGA DŰNÉI A MENÜN
Az Africa Eco Race harmadik szakasza látványos versenynapot kínált a résztvevőknek egy 546 km-es útvonalon, amelyből 452 km volt az időmérő szakasz. A Tagounite és Touizgui közötti szakaszon a versenyzők felfedezetlen utakon haladtak át mély homokon, gyors sómezőkön és lélegzetelállító tájakon, különösen az impozáns Erg Chegaga dűnék közelében. Az elmúlt ősz esőzései váratlan zöld színfoltokkal […]
Olvasd tovább
2025-01-03