LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Nekik egy nappal rövidebb a karácsony
Egy napot „elcsalnak” a karácsonyból. 

Nincs más lehetõségük, hiszen december 27-én reggel hét órakor jelenésük van az Africa Race adminisztratív és technikai gépátvételén Monacóban, így azután karácsony másodnapja az utazás jegyében telik. Szalay Balázs és Bunkoczi László számára már-már megszokott mindez, bár az utóbbi néhány évben szerencsésen álltak a csillagok, és csak karácsony után kellett elindulni. 
De vajon mit tesznek hozzá õk ketten a karácsonyi elõkészületekhez? 
„A vacsorát szenteste én fõzöm: általában majonézes, narancsos sült lazac a menü, aminek a receptjét még Alaszkában tanultam, a két nagyobbik gyereknek pedig grillezett csirkét készítek, mert õk nem szeretik a halat. Persze, az ajándékok kiválasztásából is kiveszem a részemet – de ezt el ne mondja a kisebbik lányomnak, õ nem tudhatja meg, hogy nem a Jézuska hozza a karácsonyi ajándékot… Egyéb meglepetésekkel is készülök: már hagyomány, hogy Afrikába mindig viszünk szaloncukrot, mert abból jó sok van, és egyesével be van csomagolva, így könnyebb odaadni a gyerekeknek” – mondta Szalay Balázs, az Opel Dakar Team pilótája. 
Hamarosan az is kiderül, hogy Bunkoczi László is a fõzésben jeleskedik szenteste: „A halászlét már évek óta halászcsárdában veszem, van egy isteni hely az Alagútnál, az ottani szakácsban még nem csalódtam. A többi fogást azonban én készítem el, olykor rizottót, máskor halat, mindig azt, ami éppen eszembe jut bevásárláskor, általában az dönt, hogy mi a legszebb áru a boltban, hogy mi tetszik meg. A karácsonyfa-vásárlás is az én feladatom, cserepes ezüstfenyõt szoktam választani, amelyet utóbb mindig kiültetek.”
Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13