LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Opel-ünnep a Dakar-csapattal

Az Opel Dakar Team teljes csapatával és teljes arzenáljával felvonult a hétvégén a Hungaroringen – s az elsõ információk szerint több mint harmincezredmagával remekül érezte magát az Opel családi napján.

„Hatalmas élmény volt egy ilyen gigantikus rendezvényen részt venni, nem is tudtam, hogy ilyen sok Opel-rajongó van Magyarországon. Remélem, a csapatunkat is szeretik ezek az emberek” – mondta a Dakaron 11 alkalommal induló Szalay Balázs, aki már a nulladik napon, vagyis pénteken is aktív résztvevõje volt az eseményeknek, hiszen a Neo FM hallgatóit autóztatta az off road pályán. Az igazán kalandos azonban az volt, amikor három vállalkozó kedvû hölgyemény menet közben, az érces hangú Opel Antarában próbálta kisminkelni magát. Nos… Komikus sminkek születtek.

Szombaton aztán folytatódott a show – immár a nézõk részvételével, akik nem hivatalos értesülések szerint körülbelül harmincezren voltak. Szalay és navigátora, Bunkoczi László (aki ezúttal a volán mögé ült) egy Opel Corsa OPC-vel osztotta meg a száguldás élményét a szerencsésekkel, s ugyanígy tett az Opel Dakar Team többi tagja, Rónai Péter, Galambos Tamás, Morvai Zoltán és Erõs Gábor is.
Ezután következett egy imitált létszámú Opel Astra verseny, amelynek a csapatból Szalayn kívül még Apáthy Zoltán és Morvai Zoltán volt résztvevõje.
„Néha milliméterekre megközelítettük egymást, úgyhogy a jobb oldali ülésbõl érkeztek furcsa hangok, fõleg, hogy ekkorra a csapat kiegészült a háromszoros ralibajnok Benik Balázzsal, aki szintén versenyzett a színeikben – mondta Szalay, aki azt is bevallotta, számára is szolgált meghökkentõ eseménnyel a szombat: – Azon azért kissé én is meglepõdtem, amikor a célegyenesben száguldva azt láttam, hogy a pálya fölött kötélpályán éppen fölöttünk csúszik át valaki. Jó kis rendezvény volt, remek élményekkel távoztunk, remélem mindenki ugyanígy volt vele.”
Bunkoczi László ezúttal nemcsak navigátor-szerepben vett részt az eseményen, hanem a száguldásból is kivette a részét – arról már nem is beszélve, hogy a rendezésben is fõszerepet vállalt.

„Az jelentette számomra a legnagyobb örömöt, hogy rengeteg mosolygós arcot láttunk. Nincs nagyobb élmény annál, mint amikor az emberek örülnek annak, amit nekik nyújtottál. Ja, és este még a Chelsea is megnyerte a BL-döntõt. Nem vagyok kifejezetten Chelsea-drukker, de ebbõl a párosításból nekik szurkoltam, ráadásul mindenki nagy elképedésére már délután megjósoltam, hogy egy-egy lesz a vége, s tizenegyesekkel nyernek az angolok. Az Irigy Hónaljmirigy tagjaival, Sipos Tomiékkal néztük a döntõt, s teljesen elképedtek, hogy ilyen pontos tippet adtam, pedig sohasem szoktam sem találgatni, sem fogadni” – mondta Bunkoczi.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13