LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Összerázódtak!
Az összerázódás jegyében telt az elsõ 9.28 kilométer a Szalay Balázs, Vörös Ferenc kettõs számára a gyulai országos bajnoki futam pénteki napján. Nem csoda, hiszen az Opel Dakar Team párosa elsõ ízben száguldott együtt, ráadásul a navigátor eddig csak versenykamionban diktálta az itinert (a csapat tagjaként, Darázsi Zsolt mellett), így nem csupán a tempó volt más, hanem az is, ahogyan a pályát szemlélte (már amikor volt rá ideje), hiszen a kamionban jóval magasabban ül. 

A kettõs a hatodik helyen teljesítette a bemelegítésnek szánt pályát, így onnan várja a folytatást. 
„Gyors átlagsebességû szakasz volt, amelyen Fecával próbáltunk összerázódni, vagy inkább felvenni a ritmust, hiszen összeszokni ennyi idõ alatt azért nem lehet. A pályán sok volt a hosszú egyenes, emiatt könnyen túl lehetett csúszni a kanyarokban, velünk meg is történt néhányszor, ennek fényében a pozícióval nincs bajom. Egyébként is a hatodik rajthely csak akkor hátrány, ha utolérünk valakit, és elõttünk azért gyors versenyzõk indulnak” – mondta Szalay Balázs. 



S hogy mit tett hozzá a navigátor? 
„Nagyon oda kell figyelni, mert gyorsan jönnek a jelek az itinerben, úgyhogy próbálom holnapra még jobban összeszedni magam. De tetszik az egész, élvezem nagyon” – mosolygott Vörös Ferenc. 
Az Opel Dakar Team színeiben induló másik páros, az Apáthy Zoltán, Erõs Gábor kettõs egy év kihagyás után ült újra versenyautóban, s a kilencedik helyrõl várja a folytatást. 
„Hiányzott a versenyzés, nagyon jó újra itt lenni, bár egy kicsit nyilván szokatlan is, hiszen egy év hosszú idõ. Próbáltunk óvatosan kezdeni, de eddig minden jó, az eredménnyel is elégedett vagyok” – nyilatkozta Apáthy. 

4. VÁRFÜRDÕ-KUPA, AZ OB 3. FUTAMA, GYULA
Abszolút sorrend az 1. szakasz után: 1. Korda Erik, Csató Attila (Eurosol Racing, Mitsubishi Lancer) 4:37, 2. Fazekas, Szenáki (Fazekas Motorsport, BMW X6) 11 másodperc hátrány, 3. Ourednicek, Vaculik (cseh, Hummer) 28 mp h., …6. Szalay, Vörös (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 44 mp h., …9. Apáthy, Erõs (Opel Dakar Team, Nissan Pickup) 1:34 p h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13