Az Opel Dakar Team több mint húsz éve járja a világ különbözõ sivatagjait, s sikereit többek között  remek szervizcsapatának is köszönheti. Talán magyarázni sem kell, mennyire fontos az autósportban a biztos technikai háttér. Az Africa Race-en 11. helyen végzõ (kategóriájában pedig második) Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõst ezúttal Õri Péter, Kecskés István és Bokros Sándor kísérte el a versenyre a szervizkamionnal. A vezetõ szerelõ Õri Pétert kérdeztük a nehézségekrõl.

A kezdet szerviz-szempontból finoman fogalmazva is stresszes lehetett…
Az volt – vallotta be Õri Péter, az Opel Dakar Team vezetõ szerelõje. – Szerencsére nem mindennapi, hogy rögtön a rajt napján gond van a kocsival. Még egy métert sem ment versenyben, éppen csak a kikötõ felé tartottunk a monacói rajt után, amikor elment a hatodik sebességi fokozat a váltóból. Szerencsére a Mokka kibírta az elsõ afrikai táborig, és ott kicseréltük a váltót. Attól kezdve viszont nem volt különösebb gondunk – szerviz-szempontból minden a tervek szerint alakult. Kivéve persze a kardán-törést, ami sajnos negatívan befolyásolta a versenyünket – de egy ilyen probléma nem kalkulálható elõre… 

Kardinális kérdés az ilyen maratoni sivatagi viadalokon, hogy mennyit tudtak aludni?
Ebbõl a szempontból ez szokatlanul normális verseny volt: egyetlenegyszer kellett hajnalig dolgoznunk, a többi napon éjfélkor általában már be tudtuk fejezni a munkát. Persze, ez annak is köszönhetõ, hogy Balázsék mindig idõben beértek a táborba. 

Mi volt a legnehezebb feladat? 
Talán a váltócsere az elsõ táborhelyen. Azért is, mert miután kicseréltük, nem maradt tartalék, úgyhogy meg kellett javítani azt, amit kivettünk. Márpedig a váltójavítás a sivatagban életveszélyes, hiszen állandóan fúj a szél, és hordja a homokot – ilyen körülmények között pedig fogaskerekeket és tûgörgõs csapágyakat szerelni eléggé kockázatos mûvelet… De muszáj volt megtenni, hiszen tartalék váltó nélkül nem lehetünk a sivatagban. 

Az autó hogy bírta a 6500 kilométeres versenytávot? 
Egy teljes szervizre persze szükség lesz, de összességében teljesen normális kopások és elhasználódások vannak csak a Mokkán. 

Melyik alkatrészbõl fogyott a legtöbb? 
Levegõszûrõt biztonsági okokból minden nap cseréltünk, ami pedig az alkatrészeket illeti: a marokkói sziklás, köves pályák „rosszvoltából” alsó trapézból fogyott a legjobb – ötöt cseréltünk. 

Hogy mûködött a csapat? 
Összeszokott brigád vagyunk, nagyon jó volt az összhang közöttünk az egész verseny során, aminek különösen örültem. 

Adott extra feladatot, hogy hosszú idõ után újra versenyben volt a csapat kamionja? 
Az elsõ napokban Darázsi Zsozsóéknak is volt gondjuk: hátsó laprugót kellett cserélni, ráadásul nem volt tartalék, úgyhogy ott helyben kellett megoldani a pótlást. Szinte csodával határos módon találtunk méretben azonos laprugókat az egyik marokkói faluban, és abból raktunk össze egy köteget. A kamiont alapvetõen Darázsi Zsozsó és Szalai Norbi tartotta rendben, de ha úgy alakult, besegítettünk egymásnak – mi a laprugó-, õk a váltócserébe. 

Melyik volt a verseny legjobb része? 
Nekem személy szerint az, amikor az autó átgurult a dobogón, és újra célba értünk a Rózsaszín-tó partján…