Az elsõ napra, afféle bemelegítésként egy 2.4 kilométeres szuperspeciálist jelöltek ki a szervezõk a mezõny számára, méghozzá nem máshol, mint a Yas Marina Circuit-en, vagyis a Formula–1-es versenypályán – impozáns környezetben, s a hõség sem volt annyira zavaró a nézõk számára, hiszen a fedett lelátó nyújtotta árnyékból figyelhették, mit történik az aszfaltcsíkon.
Be kell vallani, hogy ezeket a hatalmas, erõs terepjárókat nem kimondottan aszfaltra teremtették, de azért egy-két szépségdíjas kanyarodást így is láthattunk, fõleg a korábbi ralisoktól (Nasszer al-Attijah, Kalid al-Qassimi, Lucio Alvarez), s persze azoktól, akik nem az „életben maradásért” küzdöttek, mint Szalayék.
„A szervizparkban kiderült, hogy szerencsére csak a kardántengely törött el, és hátul is kicsúszott, aminek köszönhetõen nem verte szét a körülötte lévõ alkatrészeket. Sajnálom, hogy így történt, mert kiharcolhattunk volna egy jó rajthelyet, ugyanakkor jobb, hogy ez a probléma most jött ki, nem pedig a sivatagban, ahol már számít az idõeredmény” – mondta Szalay, aki így a 44. helyen zárta a szuperspeciálist, tehát alighanem elõzgetõs napja lesz vasárnap, amikorra a rendezõk egy 404 kilométeres szakaszt jelöltek ki a mezõny számára, ebbõl 262 kilométer a mért szakasz.
Ezen a nap egyébként az érdekes találkozásoké volt: Szalay délelõtt ellátogatott válogatott kajakosaink edzésére, délután pedig Kammerer Zoltánék jöttek el az F1-es pályára, hogy megnézzék a prológot, és drukkoljanak a magyar pilótának, majd pedig végignézzék a szervizelést.
ABU-DHABI DESERT CHALLENGE
Szuperspeciál: 1. Lucio Alvarez, Gabriel Moiset (argentin, spanyol, Mini All4) 1:52.0, 2. al-Qassimi, Marques (egyesült arab emírségekbeli, portugál, Toyota Hilux) 1:52.4, 3. al-Attijah, Baumel (katari, francia, Mini All4) 1:52.9, …44. Szalay, Lurquin (magyar, belga, Opel Mokka) 2:31.1