LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Peterhanselre tippelt Szalay

A magyar terepralisok közül az idei magyar bajnok Szalay Balázs vett részt a legtöbbször a Dakar-ralin (szám szerint tíz alkalommal) és bár az idén nem lehet ott a Buenos Aires-i rajtnál, természetesen figyelemmel kíséri az eseményeket, s még egy kis esélylatolgatásra is vállalkozott.

Mi a legfõbb különbség a dél-amerikai és az afrikai Dakar között?

Tudom, sokan azt mondják, nagyon különbözik az egyik a másiktól, de tulajdonképpen nagyon sok a hasonlóság is az Atacama-sivatag és a Szahara között. A hõség mindkettõben megnehezíti a versenyzõk dolgát, nem beszélve a rengeteg homokdûnérõl. A mostani lesz a harmadik Dakar Dél-Amerikában, s ahogy így elnéztem a programot, ez lesz a leghomokosabb: hét sivatagi napot terveztek a rendezõk.
Az idén még az eddigieknél is kevésbé lehetett kiszámítani, merre halad majd az útvonal. Gondolod, ez közelebb hozza az amatõröket a gyári pilótákhoz?
Szerintem nem, hiszen a gyáriak tesztelnek Argentínában. Na jó, talán nem pont ott, amerre a verseny útvonala vezet majd, de a körülmények arrafelé nagyon hasonlóak. Arról nem beszélve, hogy a gyári csapatok navigátorai mögött rendkívül profi háttér áll. Vannak 3D-s térképeik, amelyeken elemezni tudják az útvonalat.

Mi jelenti a legnagyobb nehézséget a dél-amerikai Dakarral kapcsolatban?

Az útvonalról már beszéltünk, de ami még fontos, hogy sok támogató kevesebb lehetõséget lát Dél-Amerikában, mint az európai rajtban és az afrikai versenyben. Ezen felül a távolság is az oka annak, hogy az európai versenyzõk száma csökken. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az észak- és dél-amerikai versenyzõk viszont egyre jobban rákapnak a Dakar ízére.

Miként éled meg, hogy nem leszel ott a rajtnál?

Amikor eldöntöttük, nem indulunk, lezártam magamban a 2011-es Dakart. Legalábbis ezt mondom most. De emlékszem, az idén januárban, amikor elkezdõdött a tévés közvetítés és mentem szak-kommentálni, fájó volt látni, hogy a többiek ott mennek, mi viszont csak itthonról követjük õket. Remélem 2012-ben ott leszünk mi is, jelenleg ez éltet.

Mit gondolsz, ki nyeri a januári versenyt?

A BMW szerintem nagyon felzárkózott a Volkswagenhez és Robby Gordon is új autót épített, úgyhogy biztosan nagy csaták lesznek. De ha tippelni kell én Stéphane Peterhansel és a BMW mellett tenném le a voksomat. Ha nem lesz komolyabb technikai zûrje, szerintem a francia most visszaveszi az uralmat a Dakaron. Ami a motorosokat illeti, szerintem ott nem változnak jelentõsen az erõviszonyok: a Marc Coma, Cyril Despres kettõsbõl kerülhet ki a gyõztes.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13