LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Pihenés után rohanás

Munka után édes a pihenés, mondják, s miután ez megvolt, jöhetett megint a meló. Igaz, rövidített szakaszon, 631 helyett csak 272 kilométert tettek meg – de senki sem panaszkodott emiatt a nap végén.

A szakasz ugyanis annyira technikás (a motorosok esetében annyira krosszos) volt, hogy mindenki alaposan kifáradt. És ha még további 350-et kellett volna az elõttük rajtoló porában közlekedniük (mert a légmozgás hiánycikk volt ezen a napon) talán még fel is kötötték volna magukat. Stéphane Peterhansel már így is majdnem megtette. „Utolértük a Volkswageneket és igazán idegõrlõ volt húsz km/órás sebességgel menni a porukban. Elengedtük õket, hogy lássunk valamit, aztán meg kaptunk egy defektet, ami elég volt ahhoz, hogy teljesen kiessünk a ritmusból. Egyszerûen nem találom a megfelelõ sebességet a sziklás, ugyanakkor mély homokos terepre, túl gyorsan megyek, úgyhogy az én hibám, hogy ennyi defektet kapunk. Azért jöttünk, hogy megnyerjük a Dakart, de erre egyre kevesebb esélyünk van. Innentõl kezdve azonban mindegy, hogy másodikok, harmadikok, vagy nyolcadikok vagyunk, egykutya. Mert nyerni akartunk” – mondta szomorúan Peterhansel, akinek már több mint 21 perc a hátránya az éllovas Carlos Sainz-cal szemben, aki jelen állás szerint megint csapattársával, Nasszer Al Attiyahhal vívja meg a végsõ gyõzelemért folyó csatát – éppen úgy, ahogyan egy évvel ezelõtt is.
 
Nos, Nasszer vasárnap fuldoklott a portól, de nem tágított az élrõl rajtoló Sainz mögül, úgyhogy megnyerte a szakaszt, s közelebb lopakodott a címvédõhöz, immár 1:22 percre van csak lemaradva tõle.
„Nehéz szakasz volt, gyorsan utolértük Carlost, de lehetetlen volt megelõzni, mert hatalmas por volt. Elhatároztuk, hogy nem kockáztatunk, úgyhogy mögötte maradtunk. Nagyon örülök a szakaszgyõzelemnek, és annak, hogy közelebb kerültünk hozzá az összetettben. Most már tényleg támadnunk kell, és megpróbálni elkerülni a defekteket. Tavaly hatot kaptunk, ami túl sok, az idén ezt nem engedhetjük meg magunknak…”
S hogy mit mondott Carlos Sainz?
Azt hogy nehéz volt a szakasz, de boldog, hogy nem követtek el hibát egy ilyen nehéz napon…
Az autósok krónikájából semmiképpen sem maradhat ki Guerlain Chicherit és a Mini esete, amit ha szigorúak vagyunk, a világ legostobább kiesésének titulálhatunk, ha kevésbé szigorúak, akkor a világ legértelmetlenebb bakijának. Történt ugyanis, hogy a francia szerette volna még kipróbálni a Minit az újjáépítése után (nem bízott benne, hiszen elõjött már néhány gyerekbetegség) és a 25 kilométeres tesztrõl visszafelé jövet megcsípett egy útpadkát és hármat bukfencezett…
Sven Quandt csapatfõnök nem volt boldog… „Csak annyit kértünk tõle, hogy érjen el a Buenos Aires-i célig. Mindegy, melyik pozícióban, mindegy, hogyan, de érjen célba…” – morogta a csapatfõnök, szóval aligha lenne most bárki is Chicherit helyében.
A motorosok mezõnyében Francisco López-Contardo megszerezte a vasárnapi szakaszgyõzelmet:
„Az elején sok volt a por, aztán felgyorsultam, de körülbelül a szakasz felénél leszakadt a kipufogóm, úgyhogy féltem, tönkremegy a motorom. Szerencsére ez volt az idei legrövidebb szakasz és szerencsére kibírta a gépem, úgyhogy összességében jó nap volt” – mondta López-Contardo.

Ami az éllovasokat illeti, Cyril Despres folyamatosan „lopja a távolságot” Marc Comához képest, és bár tízperces büntetése elég soknak tûnt, minden nap egy kicsit farag belõle, s ha így folytatja, a végén akár még izgalmassá is teheti a gyõzelemért folyó csatát. Ja, és õ rettenetesen élvezte a vasárnapi szakaszt, azt mondta, élete legjobb motokrossz-szakasz volt ez, úgyhogy köszöni szépen az élményt. Coma talán kevésbé volt elragadtatva, hiszen õelõtte is poroltak rendesen, de legalább õ vezet az összetettben, ami valamelyest kárpótolhatja.

A kamionosoknál Ales Loprais kezd ráijeszteni a kamazosokra. No azért nem izzad a tenyerük a kormányon, de tény, a cseh Tatra-alakulat zsinórban második szakaszgyõzelmét aratja, amivel már második helyre jött fel az összetettben, megelõzve a címvédõ Vlagyimir Csagint. A cár persze bármikor képes a feltámadásra, de azért most már elkezdheti csipkedni magát. Az összetettben továbbra is márka és honfitársa, Firdausz Kabirov vezet.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13