LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Por elõtte, por mögötte
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs két rövid, bemelegítõ szakasz után a harmadik helyrõl várja a folytatást a gyulai országos bajnoki futamon, amely hagyományosan hõségben és porban zajlik, s amelyen az Opel Dakar Team kettõse az utóbbi három évben nem talált legyõzõre.


Az elsõ két szelektív rövid volt, de a por „rosszvoltából” velõs is: akadtak olyan részei a pályának, amelyeken a „vakrepülés” volt a legjobb jelzõ a száguldásra. 
„Semmi gondunk sem volt, azt leszámítva, hogy kiderült: hiába rajtolunk kétpercenként, szélcsendben ez is kevés, hogy a por elszálljon. Már az elsõ egyenes végén fékeznem kellett, nem tudtam haladni, sõt, semmit sem csinálni, mert ott maradt elõttünk a por. Ez persze általános probléma volt, mindenki kínlódott miatta, nem is születtek kiemelkedõ eredmények. A pálya maga egyébként nagyon gyors volt és eléggé egyszerû, semmi trükk nem volt benne – leszámítva persze a port” – mondta Szalay, aki még azt is hozzátette, az Opel Antara kitûnõen mûködött az elsõ, bemelegítõ napon, s hogy bár a rendezõk jelezték, elõfordulhat sár az erdei szakaszokon, az õ meglátása szerint amiatt nem kell aggódniuk. 
„Hõségriadó van, vagyis forró versenyre számíthatunk, a sártól nem kell tartani, a portól viszont annál inkább” – mondta Szalay, akit ez persze nem riaszt vissza semmitõl sem. 

A csapat másik párosa, Apáthy Zoltán és Erõs Gábor a 13. helyrõl várja a folytatást. 
„A mi nem túl erõs autónknak különösebben nem feküdt ez a gyors pálya, de nagyon kellemes bemelegítés volt, a port leszámítva. Nagyon várjuk a folytatást” – mondta Apáthy. 

Nos, nem kell sokáig várni, a Gyulai Várfürdõ-kupa szombaton 4 szelektív szakasszal folytatódik. Vagy úgy is fogalmazhatunk, akkor kezdõdik az igazi küzdelem. 

GYULAI VÁRFÜRDÕ-KUPA, AZ OB 4. FUTAMA
Abszolút sorrend 1 szelektív szakasz után: 1. Fazekas Károly, Horn Albert (4×4 Off Road Club, BMW X5) 16:07, 2. Zapletal, Marton (cseh, lengyel, Hummer) 13 másodperc hátrány, 3. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 31 mp h., …13. Apáthy, Erõs (Opel Dakar Team, Nissan Pickup) 3:46 perc h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13