LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Porban az igazság!

Szalay Balázs és Bunkoczi László a rajt elõtt még azt hitte, a hõséggel gyûlik meg leginkább a baja a magyar világkupa-futam, a Hungarian Baja elsõ napján. Nos, nagyot tévedett. A legnagyobb ellenfél ugyanis nem a forróság volt, nem is a nemzetközi élmezõny tagjai, hanem a por.

„Már a rajt elõtt éreztem, hogy lesz egy kis gond, mert Zdenek Porizek elõttünk ugrálva távozott a rajtból – látszott, hogy valami gondja van -, majd eltûnt az egyik bokor alatt. Utóbb valamennyire felgyorsult, de így is olyan port csinált elõttünk a bokrok között, hogy alig láttunk valamit, többször is le kellett fékeznünk, egyszer meg majdnem elakadtunk egy pocsolyában, mert látni nem láttam, azt meg, hogy Laci mit mond, nem hallottam, ugyanis nem mûködött az átbeszélõ. Mindent egybevetve ebben, fõleg a szakasz második része nem volt túl sportos számunkra” – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs, aki nem volt különösebben boldog, hiszen a rajtpozíciója miatt alighanem szombaton is kap majd egy kis port.
S hogy mennyire zavarta meleg? A rajt elõtt még azon poénkodott, beszerelték a „mexikói klímát” (Ez úgy néz ki, hogy kinyitják az ablakot, kiteszik a kezüket és magukra irányítják a levegõt…), utóbb azonban elmondta, a rajt elõtt és a célban érezte mindössze, hogy mekkora a forróság Gyõr környékén, közben az adrenalin szinte teljesen elfeledtette vele.
„Sajnos a rajtsorrend sokat számít majd szombaton is, mert ha utolérsz is valakit, semmiképpen sem tudod megelõzni a porban, ezeken a szûk utakon. De azért igyekezni fogunk” – ígérte az Opel Antarával száguldó Szalay.

Az Opel Dakar Team másik párosa, a Rónai Péter, Galambos Tamás duó a magyar értékelésben szerepel a viadalon, s ott a hetedik helyen áll. Érdekesség, hogy Rónaiék tavaly novemberben versenyeztek utoljára (éppen ezeken a pályákon), úgyhogy „mélyvíz” volt nekik ez a technikás pálya és ez a hatalmas por, de sikerrel vették az akadályt.
„Elsõre nem volt rossz, fõleg ahhoz képest, hogy milyen régen mentünk már, de Tamás nem jött zavarba, nagyon jól mondta az itinert. A szakasz technikás volt, minden volt rajta, csak éppen egyenes nem. Féltávtól a port is kaptuk rendesen, attól kezdve csak poroszkáltunk, hogy ezzel a hülye szójátékkal éljek, de tényleg, néha nullára kellett lefékezni.”
Mások is ezzel a problémával küzdöttek, igazából csak azok voltak elégedettek, akik elsõként rajtoltak. Az a furcsa helyzet állt elõ, hogy két elsõ rajtoló is volt, mert miután elment a világkupa mezõnye (ott Leonyid Novickij rajtolt elsõnek), tíz perccel késõbb indították azokat, akik csak a magyar értékelésben szerepelnek (ott pedig Korda Erik indult az élrõl).

HUNGARIAN BAJA, VK-FUTAM, AZ OB 5. VERSENYE, GYÕR
Abszolút sorrend a vk-ban: 1. Leonyid Novickij, Andreas Schulz (orosz, német, BMW X3) 4:48, 2. Zapletal, Ourednicek (cseh, BMW X3) 2 mp h., 3. Gadaszin, Schemel (orosz, G-Force Proto) 7 mp h., …7. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 28 mp h.
Abszolút sorrend az ob-ban: 1. Korda Erik, Tóth György (Magyar MSE, Nissan Pickup) 4:49, 2. Fazekas, Horn (4×4 Off Road Club, BMW X5) 9 mp h., 3. Lukács, Szegedi (Váci Autó SE, Klement Corvette) 18 mp h., …5. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 27 mp h., …7. Rónai Péter, Galambos Tamás (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 55 mp h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13