LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Rápihentek Mauritániára

A szünnap mindig a pihenésé. A versenyzõk számára legalábbis. Mert a szervizcsapatok reggeltõl estig dolgoznak – átnézik ezt, kicserélik azt, nem nyugszanak, amíg nem hozzák száz százalékos állapotba a jármûveket. 

Az Opel Dakar Team szerelõi is engedélyeztek maguknak egy kis lazítást (nem dolgoztak éjszakáig és nem keltek hatkor), de nyolckor már mindenki talpon volt, s miután megreggeliztek (tükörtojás, sonka, müzli a menü már napok óta, mert a változatosság gyönyörködtet…), elkezdték a munkát. Darabokra szedték a Mokkát, és elkezdték tüzetesen átvizsgálni. Különösebb gond eddig nem volt vele (leszámítva a defekteket, de az nem „testi hiba”), úgyhogy csak a szokásos ellenõrzés zajlott. 




Olykor Szalay Balázs is beszállt a munkába, miközben Bunkoczi László már a hétfõi itineren dolgozott. Érdekes, hogy máskor már alig várják a versenyzõk a pihenõnapot, most azonban (talán a remek részeredményeknek köszönhetõen) már alig várják, hogy folytatódjon a küzdelem. 
„Talán azért van ez, mert ha nem is sokkal, de rövidebbek ezek a szakaszok, mint a Dakar-távok, s jól is megy a versenyzés, úgyhogy egyik nap sem jutottunk el a végkimerülés határáig – mondta Szalay, aki ötbõl négyszer volt második és az összetett hatodik helyrõl várja a mauritániai folytatást. – A fiúk most átnézik az autót, mert szerintem most jön a neheze: a mauritániai dûnék között. Én nagyon szeretek homokon autózni, és úgy érzem, tudok is, de a Szahara bárkit meglephet, még a rutinróka Jean-Louis Schlesser is ezt mondta, és én is így gondolom. Egy rossz döntés, és nagyon mélyre kerülhet az ember a sivatagban, de azt is tapasztalatból mondom, hogy mindig van ki út. Valahogy mindig ki lehet mászni a slamasztikából.”
Nos, azért mindannyian azt remélik, hogy erre nem lesz szükség. 
A versenybõl 2664 kilométer van hátra, ebbõl 1493 km a szelektív szakaszok hossza. Ennyit teljesít a mezõny, mire megérkezik Dakar közelében lévõ, legendás Rózsaszín-tó partjára. 

Játék az élet!

Szalay Balázs, Bunkoczi László és a kamionos Kovács Miklós megmérkõzött egymással vasárnap reggel. Mielõtt bárki azt hiszi, hogy versenyt futottak volna, szögezzük le gyorsan, ennek is a technikához van köze, vagyis a technikai sportokhoz: a három említett úriember távirányítós Carrera autókkal mérte össze a tudását a sivatagban. 
Volt rajtkapu (két savanyúságos vödör képében), volt cél (magyar zászlóval) és közben akadályok, még „dûnék” is. 
Minden alkalommal Szalay nyert – pedig, mint mondta, még autót is cseréltek, hogy azonosak legyenek a feltételek. 
Persze folyamatosan zrikálták egymást. 
„A többiek csúfos vereséget szenvedtek” – mondta Szalay.
„Persze, mert te egész éjszaka tréningeztél” – vágott vissza Bunkoczi. 
Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13