LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Rövid, de velõs

Rövidre, ám annál izgalmasabbra sikerült az Italian Baja elsõ napja. A szokásos versenyzõi eligazításon a szervezõk bejelentették, hogy a tervezett szakaszokat módosítják, mert a két pálya közül az, amelyik hegyi úton haladt volna, veszélyes és járhatatlan, így a mezõnyt nem engedik fel rá. Mivel eredetileg csak ezt a két útvonalat írtak ki váltakozó sorrendben, így a holnapi szakaszt egyetlen pályán tartják meg. Hogy ez mennyire módosítja a szakaszok számát, illetve a viadal hosszát, csak a késõ este fog kiderülni.

A Szalay Dakar Team reggel 9 óra 20 perckor kezdte a részvételt az adminisztratív, majd azt követõen a technikai átvétellel, ahol mind a Szalay Balázs-Bunkoczi László páros, mind az Opel Antara RR gond nélkül megfeleltek.
A mai napra csak egy 8 km hosszú szuperspeciális szakaszt tartottak, ahol a motorosok rendben elindultak, de sajnos a quadosok és az autósok mezõnyét csak fél órás csúszással tudták elrajtoltatni. Egy német motoros (308) már az elsõ kilométernél egy kövön hatalmasat bukott, emiatt le kellett állítani a versenyt, mert csak így tudták kimenteni a pályáról. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a versenyzõnek komolyabb baja nem esett, de a biztonság kedvéért kórházba szállították.

Hogy jót is írjunk, a mai szakaszon a Szalay Dakar Team legénysége remek eredményt ért el, holnap a hetedik helyrõl rajtolhat a duó.
„Ütemesen, de biztonságosan mentünk, a beállítások jól sikerültek, egyelõre nagyon meg vagyok elégedve az autóval is és az elért hetedik helyezéssel is. Egyetlen gondunk volt, bár már lassan hagyománnyá válik: a vizes átkelésnél elhagytuk a hátsó lökhárítónkat. Holnap igyekszünk többet beleadni, az erõnket arra tartalékoljuk, várjuk a folytatást.” – számolt be Szalay Balázs.

Nem hivatalos eredmények:
1. Gadasin (RUS; 08:09:07), 2. Novitskiy (RUS; 08:51:01), 3. Fazekas (HUN; 08:52:04), … 7. Szalay (HUN; 09:28:02), 8. Palik (HUN; 09:28:06), … 15. Kis (HUN; 09:59:09), … 17. Porizek (CZ; 10:02:07), 19. Zapletal (CZ; 10:22:04), 35. Murczin (HUN; 11:37:01), .. 37. Kistóf (HUN; 11:41:07), … 45. Al-Attiyah (QA; 13:19:00), 47. Varga (HUN; 16:11:04), … 49. Lukács (HUN;18:43:06)…

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13